lencsefőzelékkel...

lencsefőzelékkel...

Ó, ha valóban a lencseevésen múlnának az anyagiak! De nem. Csak egy szokás, ami nincs is ellenünkre, mert nagyon szeretjük a lencsét.

Mondtam már, hogy nincsenek megkövesedett receptjeim: mindig a hangulatom (és a hozzávalók) határozzák meg a receptúrát (de régen hallottam ezt a kifejezést - nem is én szoktam használni, hanem valamikori fotósom, akivel évekig dolgoztunk együtt különféle gasztronómiai füzetek összeállításán... de régen is volt...). Így aztán az "évkezdő" lencsefőzelék sem klasszikus módon készült, hanem krumplisűrítéssel.

A vöröslencsét nem kell beáztatni, sőt, ebben az esetben csak azért tudtam egyszerre odatenni a krumplival, mert nagyon jól szétfővő fajta krumplim van. Máskülönben nem lehetett volna ilyen egyszerűen "összedobni" az egészet, mert ha előbb teszem oda a krumplit, és később adom hozzá a lencsét, akkor a forrás leáll, és a krumpli nem puhul tovább (ezért nem szerencsés, ha krumplifőzés közben fogy ki a gázpalack: abból már nem lesz krumplipüré...).
Így viszont tudtam, hogy mire a lencse megpuhul, a krumpli kellően szétfő. Kapott egy leveskockát és egy babérlevelet is.

Míg a krumplis lencse csöndesen főtt, igen apróra vágtam egy kis fej vöröshagymát, melléje egy duci cikk fokhagymát, és egy kevés mangalicazsíron megpirítottam, hogy a pirított hagyma íze - amit máskor a hagymás rántással biztosítunk - benne legyen az ételben. Nem direkt, nem éppen észrevehetően, de mégis.

A krumpli szétfőtt, a lencse megpuhult, kivettem belőle a babérlevelet, utánasóztam és őröltem rá egy kis borsot, majd belekevertem a pirított hagymát.

Volt még tavalyról egy darab szalonnás sült hús hozzá...