Két eredmény is egy napon.
Végre... elültettem az amarilliszhagymákat: két nagyot, két kisebbet, és hat darab picit.
Az egyik nagy hagyma már elindította a levelét (ami a szakirodalommal ellentétben NEM jelenti, hogy bimbót nem fog hozni - saját tapasztalat!), a másik pedig bimbóval kezdi az idei életet. Bár még olyan apró - csak én látom - azért a majdani helyszíni tudósítás engem igazol... (Ezt a kacskaringót én rajzoltam a képre, a közepén kell keresni a hajtáskezdeményt.)
És végre-végre... kitakaríthattam a tyúkpalotát! Ne tessék kérem nevetni, ez komoly dolog. Dübörögtek a mínuszok, minden meg és le volt fagyva. No meg a szárnyasok is bent töltötték az egész napot, csak enni jöttek ki a küszöb elé. Kukori utálja a talicskát (és engem is, ha én vagyok a talicska végén). Olyan meg pláne nincs, hogy kizavarjam őket, mert nekem talicskázhatnékom van...! Tessék...? Tudom, tudom, hogy az ő érdeke, meg hogy akkor ragadjon be a piszokba, ha nem engedi kitakarítani, de ez azért nem ilyen egyszerű. Én békességben akarok élni Kukorival, nem csatázni - fennen hangoztatva, hogy az ő érdeke. Hatalmas egyéniség, miért ne hajoljak meg előtte? Kisebb leszek én azzal? Nem. Na ugye?
Egyszóval ma volt hosszú hetek után az első "pluszos" nap, még a nap is kisütött, naná, hogy kihasználtam az alkalmat. Gyönyörűen kitakarítottam a palotát, mialatt a lakók húslevesből megmaradt főtt zöldséget ettek (később - fájdalomdíjként - kaptak főtt rizst is). A négy "nagyüzemből mentett" tyúkomat már meg sem lehet különböztetni a többitől, olyan szépen helyrejöttek. Kitollasodtak, kigömbölyödtek, a törött szárnyúnak meggyógyult a szárnya. Dicsekedjek? Míg másnak boltba kell menni tojásért, mert a hidegre hivatkozva pihennek a tyúkjai, az enyémek szépen ellátják a konyhát. Nem mondom, hogy kutatni kell tojásos receptek után, de a mindennapi főzéshez biztosítják azt a napi 1-2-3 tojást.
Hogy' el voltam telve magammal, amikor berendeztem a Tyúkpalotát, hajjaj! Azóta persze rájöttem, hogy át kell variálni az ülőkéjüket. Túl sok helyet foglal el, a szárnyasok mindössze egy rúdon tömörülnek, ott viszont túl közel van a fenekük a falhoz... Az egyetlen rúd marad (némi segédrúddal, hogy könnyedén le és fel), és az egészet kicsit eltávolítom a kidekorált falszakasztól. Utána meszelés... Koratavaszi feladat.
Kukori, ha nem lenne, ki kéne találni. A takarítás egész ideje alatt (nem tart tovább cakumpakk 20 percnél) ott kellemetlenkedik az ajtóban. "Ott mit kotorászol?" Mi ez a fülsértő hang?" (Vakartam föl a betonról a lefagyottat...) "Azt miért veszed el onnan?" "Na, majdnem rám dobtad a kislapát tartalmát!" Végre készen vagyok, kitolatok és elhúzom az ajtó elöl a talicskát. A tyúkok türelmesen várakoznak, míg Kukori átveszi az elvégzett munkát. Nem viccelek: mindent megvizsgál. ellenőriz, megigazgatja a tojófészekbe és az ülőke alá szórt szalmát, csak akkor szól egy igen jellegzetes hangon a tyúkoknak, hogy bejöhetnek. És a tyúkok mennek boldogan. Én pedig rápakolom a talicska tartalmára a kislapátot, a kis söprűt, a szalmahordó kosarat, és elégedetten battyogok a trágyadomb felé. Megdicsérve érzem magam.
Utolsó kommentek