Pedig közismert az esőtűrő-képességem...
Napok óta megállás nélkül esik az eső. A változatosságot az jelenti, hogy erősebben, vagy gyengébben, nagy cseppekben vagy szitálva, erős széllel, vagy a nélkül. Bezártnak érzem magam, és az is vagyok: nem lehet odakint semmit csinálni. Nyár van, a manóba is! - micsoda dolog, hogy az előszobában kell szárítani a mosott ruhát?
A fiatal fák lombja, az akácvirágok, a cserjék virágai megteltek vízzel, hajolnak-lógnak a föld felé, a szél még cibálja is őket, rossz nézni. A tyúkok éppen az idekerülésük után tapasztalják meg ezt az áldatlan időt - még azt hiszik, hogy itt nálam ez jellemző, bezzeg a régi lakóhelyükön mindig jó idő volt.
Meséltem-e, hogy a fura, pompom-farkú kakaskához négy tyúk tartozik, egy hetes különbséggel kerültek ide? Az első két tyúk a kakassal külön csapatot alkot, a később ideköltözött kettő nem vegyül... Külön esőbeállót kellett építenem nekik, egyet a "régieknek", egyet az "újaknak". Viszont tegnap négy tojás volt... Ma meg egy sem - eddig. Amekkora szerencsém volt az első párossal (azonnal megtalálták a tojófészket, rögtön tudták, hogy este be kell menni az ólba), annyira fölborította ezt a rendet az utóbbi kettő. Esténként úgy kell levadászni őket, és bedugni az ólba, még véletlenül sem a tojófészekbe tojnak, hanem melléje, szóval egy kicsit rendetlenebbek, szocializálatlanabbak... A kakas sincs a helyzet magaslatán, hogy egységbe kovácsolja a hölgykoszorút. A nők, akikkel mindig baj van. Remélem, hogy előbb-utóbb összerázódnak, és jó kis csapat lesznek. Tudom, hogy nekem is tökéletesíteni kell itt dolgokat, hiszen az ól és a tojóhely nem nagyméretű, hanem törpe tyúkokra készültek (azért ne valami kis lyukat képzeljenek el, van hely, ha táncolni nem is lehet).
Szóval a folyamatos eső... Körülnéztem itt a szobában, mit lehetne bemutatni, hogy azért fotók mégis csak legyenek... Akad érdekesség persze.
Az ősszel virágzott orchideának még megvan az előző virágszára, és most hozott egy újat, szépet, vastagot, kövéret, amin legalább 8 bimbót növeszt. Ez nem a lila orchidea, amit már bemutattam - már a színében sem vagyok biztos, talán fehér...
Két fokföldi (vagy afrikai) ibolya következik. A kisebbet Zsuzsa barátnőmtől kaptam - ő dugványozta -, egy levél végén fityegett két rizsszemnyi levélkezdemény, biztos sem lehettem benne, hogy megmaradnak. Állítólag valami ritkaság, nagyon várom tehát, hogy végre bimbókat hozzon. Az indítás nagyon ígéretes, hiszen erős kis növénykévé fejlődött. Csak végre jó idő kell neki (is)... A másik, a nagyobb tő talán két hete fejezte be a virágzást, és íme, máris újabb bimbókat hoz - példát mutatva a kicsinek...
Jó öreg Cirmink nagyon nehezen viseli ezt a szörnyűséges időjárást. Nincs valami kirobbanó formában: csak csámpáskodik ide-oda, fájdalmai vannak, étvágya viszont nincs. Adja az Ég, hogy a jobb idő meghozza a javulást neki. Ráférne még valamely könnyebb időszak...
És íme, Valaki, aki rá se ránt az időjárásra. A csigáim vígan krosszoznak a terráriumban. Nem mondom, hogy nekik nem lesz előnyükre egy finom kis napsütés, hiszen a múlt héten, amikor takarítottam őket, és friss földet kaptak, a procedúra alatt kint voltak a finom füvön - mondhatnám rohangáltak ide-oda...
Ha így folytatódik, bizony esernyővel megyek majd ki fotózni, mert a virágok - ha le is lassultak, de - igazán nem álltak le. Napok kérdése, és kipattannak a rózsabimbók: ilyenek is, olyanok is. Meglátják, ígérem.
Utolsó kommentek