Először csak a levelezőprogram, mert két napig erőszakoskodtam vele, hogy igenis küldje el azt a másfél perces videót, amit Gergőről készítettem. És nem küldte el, akármit csináltam.
Mire belenyugodtam, addigra Őkelme már mindent lelassított. Nem tudok egymondatos levelet se elküldeni, mint régen, először hosszan gondolkodik. Most meg már a blog is alig akart bejönni Megsértődött. De miért is? Írja ki, hogy nem megy, abból értenék. (Talán...) Ez éppen olyan, mintha két napon keresztül időnként nekiveselkednék fölemelni egy betonlapot, de nem szólnék, hogy nem megy, csak egyre jobban haragudnék az egész világra. Aztán már a napi rutint sem lennék hajlandó végezni, csak dünnyögve, morgolódva, háromszor annyi idő alatt, mint szoktam.
Még jó, hogy a fotómasinának jó a kedve, lehetett menni virágokat lőni.
Elsőnek az egyik kedvencemet, a labdarózsa fácskát. Ígértem Annának hajtást róla, de nem gyökeresedett meg - nem tudom szaporítani. Kár. Nekem is kellett volna tőle gyerek...
Pipacsmezőt hagytam a kert némely részén, ez a néhány tő viszont a konyhaablak alatt nyílik legnagyobb örömömre:
Az orgonák... Anyák Napjára mindig kiteljesednek:
Több kis madárbirs cserjém van - pedig elég nehéz kordában tartani őket: soha nem arra ágaznak el, amerre szeretném, és hát az se nagyon tetszik, hogy ha állóra metszem őket, akkor is előbb-utóbb átmennek kúszóba. Viszont annyira szeretnivalók!
Ki ne maradjanak a "haszonnövények", mint például a metélőhagyma az ő gyönyörű virágával...
...és az eper - már a virágzása végén jár, nagyon sok szem lesz a töveken, tudják, hogy jön Réka és Gergő...
Jégeső nem volt (tőlünk 12 kilométerre viszont annál pusztítóbb), szerencsére megmaradtak a salátáim, a paradicsompalántáim, a leanderek, a citromfa... szóval minden, amiben kárt tudott volna tenni.
Utolsó kommentek