Mindent ki kell próbálni

avagy az ittmaradók siratása.

Nem is siratás ez, persze, csak éppen összeszorult a szívem egy pillanatra: mennyi munkát, mennyi reménykedést, mennyi törődést (hadd legyek kissé anyagias: mennyi pénzt) jelent ez a sok-sok növény, amit itt hagyok - talán ebekharmincadjára, hiszen tudhatom vajon, hogy más értékeli-e, babusgatja-e...

118-féle növényt számoltam meg emlékezetből - biztos nem pontos szám ez, hiszen nem juthat minden eszembe. Még ennyi év után is rácsodálkozom egy-egy megjelenő virágra... hogy tényleg...

A boglárkacserje alatt nyugszik a kistestű németjuhász Nelli és hatalmas leánykája: Berta.

A floxért mit küzdöttem, hogy legyen a kertemben: gyerekkorom virága, ifjúságom szép emléke. Nagyon nehezen maradt meg, többszöri nekifutásra sikerült.

Gyékényt nem ültettem, a kiásott tógödörben egyszer csak megjelent egy tő, aztán kettő... végül elszaporodott.

A kis japánbirs cserje mostanra lett igazán mutatós bokorrá.

A liliomfa kétszer is elfagyott, nagy nehezen újra hajtott tőről, babusgatni kellett, hogy talpra álljon, megmaradjon.

A mahonia a legeslegelső kis növény volt, amit itt ültettem emlékére annak, hogy Gábor sírjára mindig mahoniacsokrot vittem...

A sásliliom úgy elszaporodott, hogy egész sövényeket alakíthatok belőle.

A vanílialonc fölkúszott a kútágasra, egy másik töve pedig beborította a kútkávát. Nem tudtam igazán kezelni, míg két bárány meg nem tanított a drasztikus metszésére: lerágták ameddig ágaskodva elérték - gyönyörű rendezett lett következő évben. Azóta én sem sajnálom metszeni.

A szívvirág az egyik "rácsodálkozós" kis növényem. Kora nyáron nyílik, aztán elszárad, visszahúzódik a cserje tövig, úgy kell jelzőpálcát leszúrnom melléje, hogy ki ne kapáljam (a jelzőpálcákat mindig tiszteletben tartom, ha el is felejtem, hogy mit jelölnek). Eljön a tavasz, a növény megjelenik, hajtani kezd, ágakat növeszt, egyszer csak ráismerek: a szívvirág! Újra itt van a szívvirág, de jó, de jó!

Folytathatnám a sort 118 fotóval, 118 történettel. De talán térjünk rá a címszereplőre!
A szép kis fügebokrocskát bugyoláltam be tél elején ilyen mutatósan. Azóta, ha kinézek a szobám ablakán, és meglátom ezt a robusztus alakot a kertben, mindig azt érzem: vigyáz rám a Csengelei Darth Vader. De jó nekem!

Júniusban megjön a Komoly Vevő, és szeptemberben költözünk...
Ámen.