Tudom, sokaknak vörös posztó (mint a Valentin-nap, mint a kerti-parti, és így tovább...). Mert Amerikából jött marhaság. Hát nem. Nem marhaság, nem amerikai... Lehetőség...
Lehetőség egy kicsit játszani, együtt lenni, nevetni, felszabadultnak lenni, utána elmélkedni egy csöppet.
A valamikori pogány ünnepen a kelta napistent köszöntötték, ételt áldoztak az elmúlt évben elhunytak szellemeinek, a pogány papok a hegytetőn tüzet gyújtottak, majd reggel minden család kapott innen parazsat, hogy új tüzeket gyújthassanak, amelyek melegen tartják az otthonokat - nagyon szép dolgok ezek, ugye?
A kereszténység megjelenésekor - nagyon helyesen - nem törölték el az ilyen pogány ünnepeket, hanem hozzájuk igazították az ókeresztény szokásokat. III. Gergely pápa mondta ki, hogy november elseje legyen "a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden igaz ember" napja.
Így esett aztán november első napjaira két római ünnep (a holtak emléknapja és a gyümölcstermesztő Pomona napja), a kelták halloween-je, és a keresztény "az elhunytak és a szentek napja", vagyis Mindenszentek Napja.
Azokban az országokban, ahol Halloweennek nagyobb kultusza van, baráti összejöveteleket rendeznek. Gyakran még a felnőttek is jelmezbe öltöznek - de a gyerekek mindenképpen. Kis szörnyecskék, szellemecskék, állatfigurák járják végig az utcákat, hogy kellemetlenkedjenek a közelebbi-távolabbi szomszédoknak... hacsak... hacsak nem kapnak egy maréknyi aprószemű édességet. Angliában, Írországban, Skóciában volt ez szokás - aztán a bevándorlók gyerekei vitték magukkal Amerikába. (Ott viszont, a megkérdőjelezhető közbiztonság miatt a szülők már nem engedik felügyelet nélkül kószálni a gyerekeket - pedig éppen ez a felnőtt-nélküli rajcsúrozás lehetett a legnagyobb buli az egészben.)
Az idők folyamán a Halloween legfontosabb jelképe a töklámpás lett. Mindenszentek Napján, Halottak Napján sok ember gyújt otthon is gyertyát. Gondol valakire, valakikre, üzen a lelkével, és üzenetet fogad... Nem kell szomorkodni. "Ne sírj, hogy véget ért valami - örülj, hogy megtörtént" (G. G. Márquez). Emlékezzünk boldogan arra az időre, amikor a szeretteink, akiket el kellett engednünk, itt voltak velünk. Készítsünk töklámpást. Mosolyogjunk velük - ez a mosolygó gyertyafény megérteti mindenkivel, hogy nem szabad átadni magunkat a szomorúságnak. Mondom: emlékezzünk boldogan...
Most szedtem föl a kertben a tökindákat - őrizgettem nyolc-tíz tököt a dércsípésig. A hosszúkások a kamrába kerülnek, a gömbölyűkből töklámpást készítek.
Kör alakú nyílást vágok a tetején, kiemelem, megtisztítom.
Nagykanállal kikapargatom a tök belsejét - aztán viszem a tyúkoknak.
Éles kiskéssel szemet, orrot, szájat faragok a fickónak.
Így néz ki sötétben, benne egy (kettő) mécsessel:
A sikeremen fölbuzdulva gyorsan készítek még egyet - kicsit más arcocskával, egy foggal (másképpen áll a szeme, foghíjas, ugye, már kicsit gonoszkodó képe lett?).
Már itt vigyorognak az ablakpárkányon... olyan jól esik rájuk nézni, nem állom meg mosolygás nélkül.
Utolsó kommentek