mert hogy nem csak a díjat alapította...

mert hogy nem csak a díjat alapította...

...hanem robbanóanyag gyárat is. Észak-Lengyelország Bydgoszcz nevű városa mellett nemrégen nyílt a Nobel-múzeum. Íme, a bejárattal szemben a névadó - a fotó hangulata hűen tükrözi: nem minden pozitív, ami Nobel.

Remek ötlet egy másik falon: az arcképen kis ablakok nyílnak, bennük a lengyel Nobel-díjasok fotója és életrajza:

Sokan vannak. Közülük mindössze három női díjazott van.
Marie Curie-Sklodowska a radioaktív sugárzás felfedezője:

Iréne Joliot-Curie a mesterséges radioaktivitás felfedezője (közösen a férjével):

Wislawa Szymborska költőnő:

A férfiak közül itt csak egyet említek, akit nagyon szeretek a lengyel írók között. Tűzzel-vassal című regényéről még itt, a múzeumban is lesz szó. Ő Henryk Sienkiewicz:

A többszáz hektáros területen sok ilyen gyárépület áll még ma is:

Az erdőben sétálva senki nem sejtené, hogy a talpa alatt valamikori tragédiák színhelye húzódik:

Ugyanis mélyen a föld alatt járatok, alagutak kötik össze az egyes épületeket. Ezek a folyosók rövid egyenes szakaszokból állnak, aztán mindig fordul egyet derékszögben, úgy megy tovább. A fordulónál egy-egy falszakasz nem betonból épült, hanem valami gyönge anyagból - mögötte üreggel. Ha robbanás történt, ez a fal beomlott, és tompított valamit a robbanás elsöprő erején, a menekülők közül azok, akik előtte haladtak, és már elfordult velük az alagút, talán megmenekültek.

Ha elérték a kijáratot - és a robbanás nem repítette ki őket a fák ágai közé - beállhattak gyorsan egy kis betonbunkerba: légnyomástól, tűztől, gyilkos gázoktól valamennyire védelmet szerezve.

Igen: a gyárépületekben gyakoriak voltak a robbanások. Mindent úgy építettek meg, hogy a katasztrófát a helyén tartsák, ne érjen más épületeket, ne állítsanak le más munkafázisokat. Ezért nem csak hogy magas földsáncokkal szeparálták a  robbanóanyag-gyártás egyes helyszíneit, de az épületekben minden szinten minden egyes termet hatalmas ablakokkal védtek. Ez a makett jól mutatja a szisztémát: ha odabent baj történt, a robbanás kitörte az ablakot, és a betonvályú kifelé irányította a gyilkos erőt...

Így néz ki ez a valóságban:

A robbanóanyag-üzemekben kényszermunkások dolgoztak tömegesen - és haltak meg igen nagy számban. Íme, egy táblázat az áldozatok nemzetisége szerint (magyarok 25 ezren):

Ugye, háborús filmekből ismerősek ezek a ládák? Dinamitrudakat csomagoltak ilyenekbe...

Sorra jártuk a termeket, a szinteket, az alagutakon át az épületeket. A vegyi berendezéseknek csak a helyeit lehet látni - az oroszok mindent magukkal vittek - legföljebb hatalmas, betonból készült savazókádak maradtak. A termek falait a témához tartozó kiállítással hasznosítják: a fegyvergyártás történetét bemutatva az ókortól... bizony napjainkig. Már az 1100-as években is létezett vegyi hadviselés: a várak falain pestisben elhunyt emberek hulláit dobálták be az ostromlók...
Itt találjuk a régi öldöklő fegyvereket, amelyek Sienkiewicz könyvének jobbra fent idézett csatajeleneteit illusztrálják:

Aztán persze sorra kerültek a lőfegyverek - ha már a robbanóanyagok híres feltalálójának múzeumában járunk. A tárlók mellé odatámasztva egy-egy megfogható, kézbe vehető valódi fegyvert - karabélyokat, géppuskákat - találtunk. Aki nem iszonyodott az érintésétől:

Diafilmeket láthattunk különféle atomrobbantásról. Iszonyú volt látni a pusztítást - és a kísérletező szakemberek mohó elégedettségét. Nobel nem lett volna büszke a találmányára, ha él még akkor. A bombagyártás termei, eszközei sokkolták a látogatókat. Akkor már az egész csoportnak elege volt a borzalmakból. Egy tudós feltaláló fotójára néztük fel, amikor elindult a csoport, de két és fél óra múlva szinte már menekültünk ki az utolsó épületből. Ez egy hatalmas raktárhelyiség volt, ahonnan a szállítmányok útjukra indultak a világ különböző pontjaira, helyeire - ölni. Ezen a sínpáron... valamit oldott a hangulaton, hogy mára égig érő fák nőttek a sínek között...

A Nobel-múzeum létrehozói jó pszichológusok lehettek: pontosan tudták, hogy a látogatókat nem szabad ilyen lelkiállapotban elengedni. Ezért aztán a raktárépület utolsó kis termében egy Kopernikusz-szobát rendeztek be. A tudós ugyanis a közeli Torunban született. A kiállítás címe: "Torunból a csillagokig". Persze Kopernikusz nem volt csillagász, orvos volt és teológus, ennek ellenére a világ egyik legnagyobb csillagászati felfedezését köszönhetjük neki: hogy nem a Föld a világ közepe, csupán a Nap körül keringő bolygók egyike.
Így ülhetett a fiatal tudós a szobájában:

Az íróasztalon a látogatóknak ki lehet próbálni, hogyan is lehetett lúdtollal írni. Macerás volt...

Íme, egy korabeli konyharészlet:

Megint csak a látogatóknak kitalált érdekesség: Kopernikusz kép-kirakó.

Egy valamikori kisinast formázó bábu nézi őket:

Újra a friss levegőn, süt a nap, béke van... de ezt látni kellett.