avagy hogyan alakulnak ki a szokásaink.
avagy hogyan alakulnak ki a szokásaink.
Az egész onnan indult ki, hogy mosogatás után soha nem törölgetek, csak hagyom megszáradni és elrakom. Ebből több kellemetlenség is adódik: vízfoltosan eltett üvegpoharak, a csészék-tányérok hajlataiba lerakódott sárgaság (vasas a vizünk), és így tovább. Az üvegpoharakat csak akkor fényesítem ki, ha vendég jön, a porcelánt és a fajanszot pedig időnként átsikálom/kifehérítem.
"Miért nem törölgetem el az edényt?", tettem föl magamnak már számtalanszor a kérdést. Nem tudtam felelni rá, és nem is tudtam rászoktatni magam. Inkább vállaltam a rohammunkát, és a szorongást, hogy jaj, még azt el ne felejtsem...
És ma - mosogatás közben, naná, stílszerűen - beugrott.
Kamaszkoromban egy film jelenete: a főhősnő és a főhős a sorsukról, az életükről döntenek egy nagy-nagy beszélgetés közben, és a nő közben egy patyolat konyharuhával üvegpoharakat fényesít. Nem túlzok: évekig nem tudtam szabadulni a jelenet abszurd voltától. A történet folytatására sem emlékszem. Egészen odáig feszülten figyeltem. Szerettem őket és drukkoltam nekik. Éreztem, hogy most nagy igazságokat tudok meg, életre szóló bölcsességet szerezhetek a párkapcsolat buktatóinak elkerüléséről vagy megoldásáról anélkül, hogy a kínjait megtapasztalnám, szorítottam a fotel karfáját, visszatartottam a lélegzetemet... és akkor ő poharat fényesít. Na neeeee..!
Most hirtelen újra éreztem azt a dühöt, hogy ki tudtam volna tépni a kezéből a konyharuhát, kiverni a már forróra dörzsölt pezsgőspoharat, ordítani, hogy ezt nem szabad, az életedről van szó, te lökött tyúk!
Azt hiszem, azóta nem törölgetek. Pedig nem tudatosult bennem, hiszen szenvedek a hátrányától, kerestem az okot, hogy miért nem tudok rászokni - annyit "elértem" magamnál, hogy a csak ünnepnapokon használt evőeszközöket azonnal szárazra törlöm és visszarakosgatom a dobozába (40 éves, és csillog-villog, mint újkorában!). Mekkora erőfeszítés ez is! Pedig - lám - megérné az a kis plusz munka a többivel is...
Egyszóval: megvilágosodtam... És most ezen agyalok ezerrel. Hány ilyen "bekattanása" lehet az embernek az élete folyamán? Több ezer. Magyarázatuk van a kényszeres dolgoknak, az ártatlan ám értelmetlen szokásoknak, az ízlésünknek, a vonzalmainknak (és ellenszenveinknek), a megnyilvánulásainknak (vagy éppen a fapofánknak), az indulatainknak, a gesztusainknak... nem is sorolom. Jó lenne mindről tudni: hogyan kezdődött, mi formálta.
Jó lenne tudni?
Utolsó kommentek