szigorú fogadalmam ellenére.

szigorú fogadalmam ellenére.

A szigorú fogadalom (egyáltalán a fogadalom) úgy indul, hogy tavasszal meggyászolom a helyes teleltetés hiányában télen tönkrement növényeket. Azután elhatározom, hogy nem fogom újra fölszaporítani az állományt. Amelyek túlélték, azok meg is érdemlik, hogy legyenek, de több nem kell.
Ehhez képest az őszi bepakoláskor (az udvarról az előszobába) újra tele van minden virággal, zsúfolhatom be a kicsi, ámde meleg helyre. Ezen a tavaszon tehát szigorú fogadalmat tettem - és majdnem működött is, hiszen a nyár folyamán gyakran hangzott el tőlem, hogy nem, nem, nem, nem!. Nem látom meg, nem viszem haza...
No, de amit ajándékba kapok ugye, az nem szerzemény, hanem jövevény... Kivéve ezt a gyönyörű sárga korallt, aminek aztán már tényleg nem tudtam ellenállni - elég volt az önmegtartóztatásból eddig.

A fentiekből kitalálható, hogy mindig is szívügyem volt a korallvirág... Talán éppen ezért hozta nekem Nacsamari még kora nyáron ezt a fiatal tövet - meg persze azért is, mert látta, hogy egy látogatásomkor tőle már elköszöntem, de a dupla virágú koralljától alig tudok elszakadni. Hát megkaptam egyik gyerekét - már virágzott a nyáron, és most az apró tőhajtásokon újra...

Ez a hatalmas tő a "túlélők" közül való. És az utána következő is. Érdekes megfigyelni a kettő közötti különbséget (a színük is eltérő persze). Amikor a sárgát vásároltam, a virágboltos azt mondta, hogy a korallvirág tulajdonképpen kúszónövény, csak mi állandóan csipegetjük, alakítjuk, ezért nem derül ez ki. Nos, az alábbi két virágtövet érintetlenül hagytam már évek óta. Az egyik valóban szétterül (őt kellene ámpolnaként nevelni), míg a másik annak ellenére álló helyzetben marad, hogy ámpolna is lehetne (vagyis hogy lógó cseréptartóban van). Jövőre megcserélem a szerepeket.

Ha túlélik a telet...