idén harmadszor (vagy negyedszer?).

idén harmadszor (vagy negyedszer?).

Rékával akartunk királydinnyézni, de olyan elviselhetetlen volt a forróság, hogy képtelenség lett volna a széles-hosszú bejárón hajlongani. Pedig jó kis csapatot alkottunk volna ketten: ő jól lát, én jól szüretelek. Ő mutatta volna, hol vannak az undormányok, én pedig szedem föl őket. Ő hazament, én pedig a normális idő beálltával - tapogatva, többször átfésülve a terepet - fölszedtem a királydinnyét...

Jól szórakoztam közben. Nagy ritkán elhajtott egy-egy személyautó vagy kerékpár kint, a közös bekötőúton. Az emberek láthatták, amint bóklászok a hosszú tujasoron, kezemben vödör, hajlongok, kaparászok. Elképzeltem, mit gondolhatnak:
- vajon mit keresgél?
- vajon mit szedeget?
- valami aprót, mert meggörbülve dolgozik...
- valami értékeset, mert nagyon figyelmesen, lassan halad...
- valamit, amiből sok van, mert nem kis tállal jött ki, hanem nagy vödör van nála...
Hát igen. Akinek multifokális szemüvege van, mint nekem, tudja, miről beszélek, amikor azt mondom: ezzel a szemüveggel elméletileg mindent látni, gyakorlatilag semmit. Nem úgy megy az, hogy az emberlánya forgatja a szemeit, és észreveszi a dolgokat... Forgatja a fejét, hogy amit éppen látni akar, azt "befókuszálja"! Állómagasságból nem tudom megkülönböztetni a hasonló növényeket (gyomnövényeket ebben az esetben), ezért lehajolva kell lesni, hogy hol vannak a királydinnyék a gazban. És lehajolni százszor, kétszázszor, ötszázszor, talán többször is.
Nem csodálkoznék, ha kincskeresőkre lelnék a tujasoron, akiknek kifúrja az oldalát, hogy mit is gyűjtögetek ilyen alapossággal. Jönnek elemlámpával, vödörrel, és keresik a valamit, amiért időnként érdemes hétrét görnyedve bejárni a körülbelül 500 négyzetméternyi területet. Majd megállapítják, hogy az utolsó szemig begyűjtötte az irigy, és továbbra is eszi őket a kíváncsiság.
Bucira vannak dagadva az ujjaim. Elég sok volt érett, amint hozzáértem a növényhez, rögtön eldobta a szúrós bogyókat, már a kezem fejét tettem a földre, hogy beleakaszkodjanak a bőrömbe, föl tudjam szedni, mert ha csak a szárát gyűjtöm be, tulajdonképpen nem csináltam semmit.
De készen vagyok vele, a vödör tartalma a kukazsákba került.

Sipos Úr körülöttem fetrengett a homokban, időnként hosszan magyarázva. Nem tudtam lefotózni: iparkodni kellett a munkával. Picurka egész délután az íróasztalom fiókjában aludt, Gusztáv a ház sarkánál, Mircilla az udvaron várt.

A kis szemérmes almafácska idén nevelget egy kis almát. Hét évig azt sem tudtam, milyen fajta fa, még virágot sem hozott. Amikor elhatároztam, hogy kivágom, gyorsan produkált néhány almavirágot - de aztán eldobálta őket. Most megint csúnya gondolataim lehettek, ha nekidurálta magát... egy szem almára tellett az elhatározásából. Mindegy, egyelőre éljen csak, majd meglátjuk, mi lesz a sorsa...

Lecsót főztem cukkiniből - isteni finom volt...