akarom mondani: az elviselhetetlen kánikulának.
akarom mondani: az elviselhetetlen kánikulának.
Kis híján eljutottam abba a lelki-(és testi)állapotba, hogy összekötöm a tanya négy sarkát, a hátamra csapom a batyut, és elindulok messze északra. Hetek óta az első nap a mai, amikor mély levegőt lehet venni az udvaron: mindössze 28 fokot mutat a hőmérő, és valamicske szellő is lengedez...
A hajnali és a késő esti öntözések szerencsére megőrizték a növényeket. Vannak persze kárvallottak is - az udvari csavartfűz például úgy pergeti a sárga leveleket, mintha ősz lenne, nem győzöm takarítani a gyepet - de a padlizsánok szépen beértek:
A különféle színű sásliliomok nem egyszerre nyílnak. Most éppen ez a különleges csíkozású van soron:
A kardvirágok legtöbbje elnyílt. Egy-egy lustaság még megörvendeztet:
Maya kisasszony ritkán enged ennyire közel magához a fényképezőgéppel: gyanakvó, óvatos, bármi van a kezemben, pattan és otthagy, nehogy valamilyen merénylet áldozata legyen. Szegény, iszonyodva - és kellő távolságból - lesi, valahányszor Lizát kezelem valamelyik műtétje előtt-után... Ne adja az Ég, hogy Majának valami baja legyen és mondjuk sebellátásra szoruljon. Nem fogja engedni.
Itt van ő, akiről szó van: Liza mamácska. Ivartalanítás, többszöri (rengeteg) tályog kezelése időnkénti verekedések után, három csánkműtét, egy szemműtét, két daganateltávolítás...
Sárika nagy magánya az udvar közepén:
Míg írtam, 1 egész fokot tovább esett a hőmérséklet. :)))
Utolsó kommentek