dagasztás nélkül!

dagasztás nélkül!

F. Toncsitól kaptam a receptet. Tulajdonképpen minden hozzávaló van itthon, csak a legfontosabb nincs: a BL 80-as kenyérliszt. Nem gond, minden magára valamit is adó élelmiszerüzletben kapható. Másnap már együtt is volt minden, este összeállítottam a tésztát.

Mert hogy: a kenyértészta 12 óra alatt saját maga elvégez mindent, amit amúgy a háziasszonynak kéne, verítékkel. Nem szólam ez, nagymamám úgy tanított, addig dagasszam a kenyeret, míg a homlokomról belecsöppen a víz... Nahiszen... Volt rá példa. Középiskolás voltam, a hajnal a dagasztóteknőnél talált... mikor elindultam iskolába, a kiszakított kenyértészta veknis kosarakba bugyolálva kelt az asztalon. Anyám vitte a pékhez - kis cédulán volt a kenyérre ragasztva a nevünk, hogy tudja, kinek a veknijéből fordította rá a péklapátra - hozta haza az üres kosarakat, aztán délben ment a kenyerekért. Mire hazajöttünk a suliból, ott illatoztak a gyönyörű kenyerek... milyen szép emlék. Csoda, hogy beindultam a recept hatására a "kenyérgyártásra"?

Tehát: szigorúan este, úgy 7 óra tájban elővettem egy fedeles tálat, belemértem 3 csésze BL 80-as kenyérlisztet (3 × 2,5 dl = 7,5 dl), rászórtam másfél teáskanálnyi sót, szűk fél teáskanálnyi instant élesztőt, fél teáskanál kristálycukrot, és összekevertem. Ezután hozzáöntöttem másfél csésze (1,5 × 2,5 dl = 3,75 dl) langyos vizet. Lazán összeforgattam, mintha nokedlitésztát kavarnék (olyan is lett: sűrűbb nokedlitészta). A tálat letakartam, odaállítottam a konyhapultra, és elmentem aludni...

Reggel 7 órakor (figyelni: 12 óra elteltével...) kinyitottam a tálat, ahol várt már a megkelt tészta. Odatettem melléje a lisztes edényt, belenyúltam, és elkezdtem a ragadós tésztát szépen a széléről a közepe felé hajtogatni, körbe-körbe. Minden fogásnál megliszteztem a kezemet, hogy ne szedje föl az egész nyúlós trutyit, hanem maradjon csak a tálban. Takaros kis cipó lett a kulimászból.

Félretettem, bekapcsoltam a sütőt 250 fokosra. Elővettem egy ovális jénai tálat (aminek van fedele!), betettem a melegedő sütőbe, és vártam, hogy fölforrósodjon. Fél óra múlva kivettem, megszórtam liszttel, és az újrakelt tésztabucit belefordítottam. Letakartam, és visszatettem a sütőbe.

A recept szerint 35 percig kellett volna sütni letakarva, aztán még 20 percig fedő nélkül. Na most vagy a sütőm forróbb, mint 250 fok, vagy... nem tudom, de 35 perc múlva a fedő alatt is barnára-készre sült. Nem tettem vissza. Egy konyharuhára borítottam, és abban hagytam kihűlni. Alig vártam, hogy megkóstolhassam...

Hát igen. Ropogós héj, lyukacsos, lángos-szerű kenyérbél, a rég elfeledett íz. Ez az! Hajrá, hetente kétszer (kedden és pénteken, mint a régi szép időkben) sütöm a házi kenyeret, de: dagasztás nélkül...