avagy hozzuk vissza az emlékeket...
avagy hozzuk vissza az emlékeket...
Mégpedig tárgyakkal, írásokkal, képekkel... vagy éppen virágokkal.
Nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Sok év után látogatott meg a bátyám, és boldog arccal fedezte föl a kertemben a flox-töveket. Gyerekkorunkban anyám házának bejárati ajtajával szemben, ahová az előtetőről csorgott az esővíz, floxok virágoztak. Akkor persze az ember nem tulajdonít jelentőséget ennek (sem), de így, sokévnyi távlatból hirtelen előjönnek az emlékek egy flox láttán.
Nekem ilyen emlékidéző a jázmin is. És a pipacs. Az orgonabokor, a szarkaláb, a búzavirág (még nem látok, pedig tavaly nyílt az is), a sárgabarackfa (nevelgetek egy fiatalkát, naná), a tyúkok és azok nevei... nem sorolom, biztosan van több is, most csak a maiakról beszélek.
Nem jók a fényviszonyok a fotózáshoz: túl élesen világít a nap, túl alacsony szögből, a szél is fúj... de azért nekifutok:
A park, ahol mi, környékbeli gyerekek nagyon sokat játszottunk, tele volt hatalmas jázminbokrokkal. Tíz-tizenkét kölyök, a szünidőkben majd' ugyanennyi csatlakozott hozzánk, akik nyaralni jöttek nagyszülőkhöz, rokonokhoz. A park bejáratánál állt egy vastag törzsű jegenye - az volt a hunyófa. Egy valaki "hunyt", a többiek pedig bevetették magukat a bokrokba úgy, hogy a kereső-tébláboló hunyót megkerülve "le tudja ütni" a fán saját magát - kiabálva, vigyorogva, boldogan. Ki emlékszik már erre a játékra? (A park csodaszépen, kigyönyörűzve, szoborral és padokkal március 15-i koszorúzóhely lett. Néhány fiatalka díszfa, pázsit... ennyi. Ja, körbe lánc. Se egy bokor, se egy virágos cserje, se jegenyefa... Fejlődés.)
Távolabb, már a vasúti síneken túl olyan rét várt bennünket, gyerekeket, hogy a szarkaláb, a pipacs és a búzavirág szinte el is takart bennünket. Lestük a vonatokat, ugráltunk, mint a csikók, csokrot kötöttünk - a pipacsok szirmai mind lehulltak hazáig.
A sárgabarckfa anyám kertjében állt - hatalmas volt, a fele kilógott az utcára a járda fölé. Fölmásztunk rá, ettük a mézédes barackot, és dobáltuk az arra járókat. Ronda dolog volt, mert a ragadós baracklé a ruhájukon, a hajukban landolt - gyakran kikaptunk ezért. A szomszéd udvart orgonabokor választotta el a mi kertünktől. Odaát minden elvágólag, nyírt pázsit és egy szál gaz sehol, a szomszéd küzdött az orgonabokor engedély nélkül feltörekvő hajtásaival... Érdekes, nem felénk jöttek az új hajtások...
Mára elég ennyi, nem érzelgősködünk!
Utolsó kommentek