egy helyes kis garzonért.

Úgy látszik, most lett elegem. Állok értetlenül a pusztulás (hogy ne pusztítást írjak) előtt.  Milyen időjárási anomália csaphatott ránk, mi történhetett... nincs magyarázat. Keseregtem már a növényteleltetés bonyolultságán - ez egy dolog. A másik viszont, hogy a megmaradt növények is tönkrementek - indokot pedig nem találok. Említettem már a többéves cserjéket - hóban-fagyban (25 fok mínusz) átteleltek több éven keresztül. Most pedig jön két hajnal - mínusz 6-tal és mínusz 3-mal - a harcedzett növényeknek pedig annyi. Rengeteg munka, és - mitagadás - nagyon sok pénz. Elegem van.
Ha a rozsföldet verte volna el a jég - körülbelül ugyanaz az érzés - nem lenne más választásom, mint beszántani és majd újraültetni. Élni kell. De én itt a megélhetéshez kellő munkámtól lopkodom el az időt, hogy szó szerint virágoztassam ezt a nagy kertet-udvart. Mindig voltak-vannak veszteségek. De ekkora még az én megértésemnek is sok. Legszívesebben fognám a szőlőkarót, mint az egyszeri szőlősgazda: "Lássuk uram, mire megyünk ketten!"

Ez egy 120 cm magas agávé. Sok gyereket adott már, szerte az országban elajándékoztam. Sírjanak, hogy az anyjuk pusztulófélben van.

Mellette a télálló kaktusz (mondom télálló...)

Az egyik átteleltetett muskátlitő. Augusztusban dugványoztam, erős, kövér növény volt valamennyi... (Tudom, ott a tövénél megmaradt egy apró hajtás, na köszönöm, mire abból virágzó növény lesz...)

Áttelelt az egyik leander - a többi 5 komposztra került már, most ez is megy utánuk...

Enciánfa - volt:

Az "Éj királynője" tavaly itt, az előtető alatt nőtt duplájára...

A hatalmas kaktusz 10-12 virágot is nyitott évente...

Egy nagy tál kaktusz - esik darabokra.

Az udvar egyik dísze volt:

A nagy aszparáguszt zölden hoztam elő, és sok új hajtása indult már...

A futóka még két hete körbe csüngött a cserépen. Most már lóg.

A gyönyörű kis citromfa... ősszel sebkezelve metszettem, télen kétszer mostam le róla a pajzstetveket. Inkább ők ették volna meg. Néhány napja még tele volt virágbimbóval és új hatásokkal...

Lássuk a kertieket: az öreg madárbirsbokor (ott alul az a zöld, nem ő, hanem aljnövényzet, vagyis gaz), a másik a két éve gyökereztetett gyereke. Mindkettő csodaszép volt tavaly.

A sziklakert dísze: tarkalevelű japán babérsom. Hihetetlen, hogy tönkrement. A töve biztosan megmarad és újrahajt, de...

Hétéves jezsámenbokor. Sírnom kell, ha ránézek. Eszembe jut: milyen gyönyörű volt telis-tele virággal...

Vesztükre bújtak elő a kardvirágok. Nem tudom, hogy a hagymák túlélik-e, ökölnyi nagyok már, bordó, sárga, fehér, cirmos... hogy vigyáztam rájuk...

Nem fotóztam le a Gránátalmát, a Magnóliát, A Tűztöviseket, a Vanílialoncot, a nagy Szanszeviériát, sem a kipusztult, elgazosodott füvet, sem a Majomfát, sem az Aranyesőt, sem a fiatal fűzfát, sem a Nyáriorgonát, sem a... nem is sorolom.

Semmi más nem lesz: autógumiban (!) egynyáriak, pffffffff...
De a legjobb lenne egy első emeleti kis garzon (még erkély se legyen, nehogy eszembe jusson virágládát kitenni).
Már adom is föl a hirdetést: "9 hektár erdőt elcserélnék egy..." Na ne: és a kutyák? És a macskák? És a tyúkok? És Kukori? És az őzek? És a fácánok? És a nyulak? És a harkály? És az énekesmadarak? És az akácillat? És amikor a fenyőerdő mesél a szélben? Pakolok mindent egy zsebkendőbe, bogozom össze a négy sarkát, viszem magammal. A garzonba...