avagy a zuhanyfülke ajtajának hasznosítása...

Ennek a szép kis üvegajtónak meséje van. Tíz évvel ezelőtt készült a zuhanyfülke - készült, mondom, mert nem kész kabint vettünk, hanem a fürdőszoba sarkában falaztattunk el egy zuhanytálcányi beszögellést. Csak ajtót kellett szerelni rá, máris működött. Nemsokára vendégségbe érkezett hozzánk a család matrónája, a legidősebb nagynéni, két barátnőjével. Sütöttem, főztem, takarítottam, elő a legszebb étkészletet, damasztabrosz, kínai porcelán teáscsészék, ablakok ragyogtak, egy porszem sehol, a kardvirágok vigyázzban álltak az ágyásban, lágy szellő, napsütés, csilli-villi minden...  Kivéve... Eszembe jutott, hogy a zuhanyfülke üvegajtaját nem fényesítettem ki, hiszen addig még úgyis lezuhanyozunk, vízcseppes lesz (vasas a vizünk, percek alatt ronda foltos tőle minden), majd az utolsó pillanatban. Ám az autó megállt a kapu előtt...

Nagy örömködés, udvar- és kertcsodálás, aztán: "no, amíg kitálalom az ételt, ők megnézik a házat". Kettőt se mertem a levesből, amikor eszembe jutott a zuhanyfülke. Eldobtam mindent, vágtáztam máris. Gyanús lett, hogy a három gráciát sehol sem látom: sem az előszobában, sem a dolgozószobában, sem a hálóban... igen, igen, a fürdőszobában találtam őket, a zuhanyfülke ajtaját csodálták éppen. Mintha zsinóron húzták volna őket a házban az egyetlen helyre, az egyetlen tárgyhoz, amit kifogás érhetett. Ott álltak összedugott fejjel, hümmögve, és jelentőségteljes pillantásokat váltottak. Azt hittem, ott helyben megüt a guta. Röviden elmondtam nekik, hogy mindent, amit víz ér, azonnal, még száradás előtt ki kell fényesíteni, soha ne tudják meg, milyen kényelmetlen dolog, és kitereltem őket a fürdőszobából.

Nem sokkal később eltört az üvegajtó fordítócsapja, vagyis az egyik a két kis bütyök közül, amin alul-felül fordul, ha nyitjuk. Javíthatatlan a dolog, az ajtó kikerült a "majd jó lesz valamire" tárgyak közé. Volt már kiscsirkék fölé szerelt eső-védő, volt sas-megtévesztő tyúkólvédő-paraván, de tudtam, hogy az igazi szerepét még nem kapta meg. Mígnem a minap kipattant az isteni szikra: melegágytető lesz belőle! Soha magasztosabb feladat egy zuhanyfülke-ajtó számára...

Kerestem a kertben egy alkalmas helyet, és nekiálltam kiásni a megfelelő gödröt:

Mitagadás, a formája némiképpen sírgödröt idéz, de megálltam 50 cm-es mélységnél. Vittem a talicskát, kitakarítottam a tyúkólat, és a szalmás trágyát beborítottam a gödör aljára:

Alaposan belocsoltam:

Elzarándokoltam a nagy komposztdombhoz, és négy talicskányi komposztot átrostáltam, majd hordtam a gödörbe:

A tető leselejtezett széldeszkáiból összeütöttem egy megfelelő méretű keretet, elegyengettem a komposztot, és a keretet köréje süllyesztettem. Aztán rájöttem, hogy a tetőnek kell némi ferdesége lejtése legyen, hogy az esővíz lecsurogjon. Nosza, az egyik hosszanti oldalt "megemeltem" cserepekkel, még az oldalfalat is hozzáigazítottam:

(Igen, jól tetszik látni: a szembeoldal már kissé deformálódott: mondom, hogy selejtes a deszka, na...) Némi tereprendezés indult, de aztán egyelőre megelégedtem annyival, hogy a melegágyat körben feltöltöttem homokkal.

A munka ünnepi perce: a tetőt a helyére illesztettem. Most már nem zuhanyajtó, hanem melegágytető.

A homokot majd szétterítem, és amint a melegágy "működni kezd", hozom is a palántának való magokat. A melegágyba:

Ejnye, most meg olyan kriptaszerű... vagyis... ugye nem?