Nagyon úgy néz ki...

Nagyon úgy néz ki...

Fölkupacoltam a fák és a cserjék körül a komposztot, amiből ősz végén sokat beástam a gyökerükhöz, és szép nagy tányért alakítottam a tövük köré. Nagyon jól sikerült az időzítés, mert a tányérok még az elmúlt napok kis esőcskéit begyűjtötték, most pedig már védik a töveket/gyökereket.

Egyszer csak a kerítés mellett ismerős bogyókra lettem figyelmes:

Ejnye, de ismerős... hol láttam én már ilyet? Kicsit továbbmentem, ott már a jól ismert "alakzat" tűnt a szemem elé...

Megvan! Tudom, hol láttam: a valamikori városi házunk udvarán. Egy nyest-pár lakott a padláson, és nem a bogyóikról jöttünk rá: a nyestek éjszakánként akkora zajt tudnak csapni a padláson, mintha szekrényt tologatnának odafönt. Gyakran láttuk őket a tető gerincén végiggaloppozni - nagyon kecses kis állatok - olykor összetalálkoztak valamelyik macskával, megálltak, azután egy elegáns sasszéval kikerülték egymást.
Hetente kaptak egy-egy tojást: a padlásföljáró ajtaját kicsit megemelve odakészítettük nekik, mindig eltűnt. Évekkel később, amikor költöztünk, és a padlás zegét-zugát bejártuk, megtaláltuk a tojáshéjakat gyönyörű, szabályos gúlába rakva...

A jelekből ítélve tehát nyestünk van. Hol élhet? A padlások egyikén sem, azt hallanánk. A fáskamrák túlságosan nyitottak ahhoz - például a kutyák is bejárnak, már jelezték volna nekünk, ha lakó lenne ott. És hát nem is ott találtam amit találtam, hanem a kertben. Ott pedig ilyen-olyan farakások vannak. Hatalmas fatörzsek és régi kerítéslécek. Ezer rés, lyuk, hely, ahol egy (kettő?) nyest lakályos helyet találhat.

Hová készítsem a tojásokat? (Inkább, mint hogy rákapjon a tyúkól-látogatásra...)