az ölelés édes érzésével...
az ölelés édes érzésével...
Guszti a "piros macska" a legnagyobb életművész az 5 macsek közül. Korán reggel bedübörög a konyhába, odakuporodik a kis tál elé, hosszan ropogtatja a száraztápot, aztán odébbvonszolja magát a tejestányérhoz, megszívja a púpját, majd nagy nyögések közepette fölugrik kedvenc kosarához egy kis szekrény tetejére, nagy körülményesen elhelyezkedik benne, álmosan beleszimatol a levegőbe, lehajtja a fejét, egy pillanattal később pedig az orrát is befúrja a bundájába, és édesen elalszik.
Alszik, alszik, alszik... délutánig. Akkor nagyot nyújtózik, kimászik a kosárból, leugrik a szekrénykéről, megnézi, mit lehet enni és inni, minden maradékot eltakarít, és kidübörög a konyhából. Másnap reggelig nem látjuk.
Próbáltam nagyobb kosarat készíteni neki - ugyan, ne szorongjon szegény egész nap abban a vekniskosárban - de döbbenten nézett rám, és megvárta, míg visszateszem az ő méretes kis kosarát. Úgy néz ki benne, mint egy megkelt, piros cipó.
Tudom, a macskák is szeretnek különféle őrült pózokat fölvenni alváshoz: hanyattfekvés, lábak az égnek, vagy hosszúmacska-póz (amilyen hosszúra csak ki tudnak nyújtózni), ugyanez félig lelógva az ágyról, székről, bárhonnan, vagy belelógva a kutyakosárba lehetőleg keresztben a kutya lábán, délután kinyúlva a kerti asztalon, vagy a kertben az angyaltrombita tövét körbefolyva - de az ölelés érzése, hogy valami védőn és biztonságot adva körbeveszi őket, ami után mi emberek is vágyunk mindig is azóta, hogy elhagytuk azt az édesen beburkoló anyaméhet, igen, ez nekik is mindennél fontosabb.
Utolsó kommentek