(na jó: szénakupac...)
Úgy kezdődött, hogy nem indult be a "tank", vagyis a hatalmas elektromos fűnyíró. Már pakoltuk is föl a futóra, irány a szerviz, mert hogy garanciás. Megnyugtattak, hogy nincs baj, mindössze egy pici sarut kell kicserélni... álltunk és vártuk, hogy nosza, hát akkor... talán neki is lehetne fogni... itt a ragyogó alkalom: hárman vannak arra a bizonyos pici sarucserére, mi pedig dolgoznánk... A dolgok nem ilyen egyszerűek. "Holnap reggel nyitásra fáradjak vissza a gépért". Na ja: mert akkor se futó, se segítség, hurrá. Nem hagytuk magunkat elkedvetleníteni: Sanyika hozta a saját fűnyíróját, én pedig elővettem a kis (kicsi? aprócska!) fűnyírómat - amivel csak a belső udvart szoktam letolni - és nekiláttunk. Egész nap berregtünk... de kész lett minden, hogy szokásos kifejezésünkkel éljek: kibontottuk az udvart a térdig érő fűből.
Akkor már rogyadoztunk - közlöm, hogy árnyékban 34 fok volt, de mi egyáltalán nem kerestük az árnyékos helyeket - mégis nekiláttunk, hogy az erdőből behozzuk a fölöslegessé vált kábelt, ami nemrégen még a mikrohullámú internet adó-vevőjéhez vezetett a gépemtől. A zsinór évekkel ezelőtt a kerítésen kúszott végig a legtávolabbi kertsarokig, ott leugrott a földre, és a fák-bokrok között kígyózott a távoli, hatalmas nyárfához. Fölaraszolt annak törzsén igen magasra (mégsem elég magasra, ugye). Nemrégen az adó-vevő kütyü az udvaron kapott egy nagyon-nagyon magas póznát, a zsinór pedig ott maradt az erdőben begyógyulva az avarba - alig tudtuk ki- és fölrángatni. De meglett, a kamraajtó előtt fekszik összetekerve, nem szennyezi az erdőt.
Aztán: elbontottuk a kiscsirkeudvart. Nem teljesen. Sanyika azt mondja: fogok még csirkét keltetni. Én fogadkozom, hogy nem, nem. Ő azt mondja: ismer. Én azt mondom: nagyon megszenvedtem a csibék elkerülhetetlen sorsát. Meglátjuk...
Mire mindezzel végeztünk, a levágott fű zörgősre száradt a két udvaron, és olyan finom szénaillat terjengett a levegőben, hogy öröm volt lélegezni. Készítettünk egy kisebb szénaboglyát.
Maja kisasszony belehempergett és boldogan széttúrta. Újra fölkupacoltam, és szaladtam az apparátért - de akkorra Maja már nem akarta magát produkálni. Lefotóztam hát Sárikát, aki rögtön ott kíváncsiskodott a hátam mögött.
Aztán Gusztávot és Picurkát, amint az ajtó előtt hűsölnek.
Sárika abban a pillanatban ott termett: "Mit akarsz Picurkától?" Semmit, te kis majom.
Megnyugtatásaképpen "lőttem" még egyet: az ablakpárkányon kövéren virágzó muskátlira. Ugye szép?
Utolsó kommentek