avagy a bölcs pszichológus érvelése az otthon szülés lehetősége mellett.
Hát elítélték Geréb Ágnest. Sőt: doktor Geréb Ágnest. Az engedélyt adó jogszabály valamivel később született meg annál, amikor ő már segédkezett otthonszülésnél. Hogyan is gondolta, hogy a szülészorvos-társadalom kiengedi a kezéből a harácsolás lehetőségét... Szájról szájra terjedő (vagy négyszemközt kimondott) tarifája van a gyermek világra segítésének, dehogy engedhetik, hogy a szülések otthon is történhessenek, bábaasszonyok, dúlák felügyeletével - nélkülük. Voltak közöttük, akik az első perctől hajlottak arra, hogy az anya és a születendő gyermek javát nézve támogassák az otthon szülés lehetőségét úgy, hogy akár a szülészorvos is menjen házhoz... ám a többiek leintették őket: ez esetben kétszer-háromszor annyian vezethetnek szülést, jóval kevesebb jutna az istent játszó szülészorvosok zsebébe.
Kedves barátnőm - háromgyermekes anya - szívem szerint fogalmazott:
- Legyen gyakorlata az otthonszülésnek.
- Legyen az intézményben történő szülésnek, de meghitt, otthont idéző körülmények között.
- Legyen lehetősége a konzervatív szülést választó nőknek is a hagyományos szülőszobákban asztalon feküdni.
Ilyen egyszerű... És bármelyik változatban - teszem én hozzá - segítsenek olyan elhivatott szakemberek, akiket megérintett a teremtés misztériuma. Legyenek akár bábák, dúlák, vagy doktorok... Miért is használom ezt a csodálatos kifejezést: teremtés misztériuma? Mert nagyon fontosnak tartom, hogy egy asszonnyal ne csak megtörténjen, hogy gyermeke születik - mint ahogyan a futószalagon levezetett szülések esetében, ahol a szakszerű tevékenység közben elveszik a nő szerepe.
Az általam (is) végtelenül tisztelt és szeretett Ranschburg Jenő bölcs sorait idézem: "Az otthon szülés utolérhetetlen kiváltsága, hogy megteremti azokat az intim és biztonságos feltételeket, melyek között az alkotó zavartalanul fordulhat önmaga és születő műve felé... Ez a kreatív egyedüllét (nem magány!) nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a nő önmagára, mint alkotó személyre ismerjen - hogy teremtsen, ne csak történjenek vele a dolgok - és tarthassa a kapcsolatot a művel, melyet létrehoz... Ez az autonóm kreativitás... szerepet játszik az anyaság és az anya-gyerek kapcsolat kibontakozó minőségében."
Utolsó kommentek