ami nem mindegy, hogy milyen...
Egyszer régen (nagyon-nagyon régen) volt egy tojásvágónk. Semmi sem örök életű, az sem volt az. Elsirattuk, meggyászoltuk, megvártuk, míg elérkezünk oda lelkileg, hogy legyen egy mááááásik... És elkezdtem keresni, keresgélni.
Ahol csak megfordultam (márpedig én sok helyen megfordulok) mindenhol tojásvágót kerestem. A legtöbb kereskedő azt sem tudta, miről beszélek. Boldogan tolták elém a legkülönfélébb tojásszeletelőket, mire én szomorúan ingattam a fejem. A tojásvágó nem szeleteli a tojást, hanem... megskalpolja. Ez egy ollónak látszó műszer, aminek a vágórésze egy vízszintes, kerek gallérszerű guillotine.
Az emberlánya megfőzi a lágytojást (hideg vízben odatéve, a forrástól számított 1 perc), beleállítja a lágytojás-tartóba, ráteszi ezt a fémgallért a tojás csúcsára, és egy ollózó mozdulattal megreccsenti a héjat.
Már lehet is levenni a kis sapkát, nem kell a forró tojáshéjat csipegetni a tálalás előtt. Hasznos és ügyes kis szerkezet, no. Évekig kerestem.
Elmeséltem a kudarcaimat Marinak. Talán nem véletlenül: ő olyan varázsló, aki mindent meg tud szerezni. Nem tudom, hogyan csinálja, de valahogy működik neki. Láss csodát, tegnap megérkezett a Tojásvágó Olló, ma reggel skalpolt tojás került az asztalra... a Párom arcán üdvözült mosoly, a reggelihez visszatért a régi hangulat. Nagy-nagy köszönet érte.
Utolsó kommentek