avagy nem vagyok még túl a nehezén...

Úgy kezdődött, hogy megbeszéltem Tamással: jöjjön, fesse ki a házat. Nem volt biztos benne, hogy egy hétvége két napja alatt végez, viszont később már nem kap szabadságot, ezért úgy döntöttünk: biztos ami biztos, jöjjön most, így ha kell, hozzá tud csapni a hétvégéhez egy hétfői szabit esetleg. És jött.

Nem csak kirámoltam a szobákat, de a könyvespolcokat gyönyörűen letakarítottam, a könyveket leporolva visszaraktam, és az egészet befóliáztam. Komolyan mondom, nagyon megtetszett így. Szerintem ráfogom, hogy modern könyvesvitrin, és így hagyom. Ha kell valami, hát bebújok a fólia alá. De hogy hosszú ideig nem kell portalanítani, az biztos. Na, mekkora ötlet?

Íme, itt alant a mediterrán háló. A házban az egyetlen színes helyiség, de ez aztán igazán. Mintha napsütésbe lépne az ember... Elmondom, szerintem milyen. A fal fölső fele és a plafon vajszínű. Az ablakpárkány vonalában körbefutó tapétacsíkhoz választott lábazat színe sárgarépa színű - flancosabban mondjuk: körömvirág... Ugyanez a szín ismétlődik odafönt a plafon és a fal találkozásánál egy díszlécen. Ezzel szemben a festékesdoboz felirata szerint a vajszínű rész jácint színű. A kertemben kék jácint van - ha az jácint. Ha nincs kék jácint, akkor valami más virágot hiszek annak, és lehet, hogy a fal mégis jácintszínű... Nos, a lábazat a doboz szerint trombitavirág színű. Ha az angyaltrombita virágára gondoltak, akkor közlöm, hogy rózsaszínű és fehér angyaltrombitám pompázik nyaranként a kertben. Ha a trombitafolyondár háromárnyalatú virágára gondoltak, akkor már közelebb állnak az igazsághoz, mert az egyik árnyalat valóban ilyesmi színű...

Egyszóval van egy mediterrán szobám, ami jácint színű és trombitavirág színű - hivatalosan. Szerintem vajszínű és répaszínű. Én ilyennek akartam: vajszínűnek és répaszínűnek. (Még valamit, csak hogy pukkadjon minden háziasszony: Tamás úgy fest, hogy ki is takarít maga után, bizony. Kérik az elérhetőségét?)

És miért mondom, hogy nem vagyok túl a nehezén? Mert nem az a nehéz, kérem, hogy az emberlánya mindent kiszór a helyiségekből... De a visszarakás! Hogy mi az, ami visszakerüljön, és az hová, és mi az, ami már kukaérett, mert nem csak most jöttem rá, hogy van, de arra is, hogy semmi értelme annak, hogy van. Hát ez nem kapkodi munka, csak lassan, megfontoltan, ráérünk... Igaz, hogy egy reluxa fölrakásával elbíbelődöm már egy fél napot akár, hiába, nem megy már a létrázás, de nem hajt a tatár. Igaz, hogy átestem a padlóra rakott asztalfiókokon, de nem lett semmi bajom. Igaz, hogy mindemellett még dolgoznom is kell - úgy értem, hogy mást is dolgoznom - de senki sem vesz ki szabit festés utánra, jól tudom? És hát tulajdonképpen nagyon élvezem...

Most szóltak, hogy küldjek érdekes állatfotókat egy újságnak. Egyet-kettőt... na hiszen. Megyek válogatni...