jön a tavasz!
Tudom, hogy megmosolyogni való az optimizmusom, de tehetek mást? Igazán nagy erőtartalékkal indultam neki a télnek, de már kezdek megrogyni: túl hosszúra nyúlik. Nem a tél, mert hát az tart ameddig tart, de hogy egyfolytában hideg, nyúlós, nyálas, sötét, szeles, fagyos (mikor mi, aláhúzandó) - és sehol egy kis napsütés, egy kis lehetőség a felsóhajtásra? Amiért tél van, még süthetne a Nap, nem igaz? Egy-egy napot túlél az ember, de heteket? Már akkor is fázom, ha kinézek az ablakon! És hát nem csak kinézni kell - tudjuk - akinek állatai vannak, annak "ellátni" kell, és takarítani, és "szemet legeltetni" - a gazda szeme hizlalja a jószágot közmondás alapján.
No, de eljövel február másodika. A medve kibújt, körülnézett, és nem látott semmit. MÉG A SAJÁT ÁRNYÉKÁT SEM. A népi hiedelem úgy tartja, hogy ha a medve előjön, és szép időt talál, meglátja a saját árnyékát, már bújik is vissza aludni, mert tudja, hogy visszajönnek a csikorgó, hideg napok. Ha viszont borús az idő, akkor tudja, hogy nemsokára megenyhül, vége a kemény télnek. Hát ezért bocsátom meg a mai borút - és szentül hiszek a népi megfigyelésben.
Nem láttam, hogy az erdei barlangból valóban kibújt-e a medve, de Jeromos, az én macim kikukucskált az amarilliszláda mögül, és - ugyan a képen nem észlelhető, de - azt dörmögte, hogy hét végére jó idő lesz.
Ámen.
Utolsó kommentek