ennek apropóján beszélhetek jóról-rosszról...

Mondom először a rosszat, rendben?

Ezen a télen is lopták a fenyőfákat. Pedig azt hittem - én botor - hogy most már elég nagyok ahhoz, hogy NE férjenek be a lakásba. Lebecsültem a fatolvajokat: félbe vágják a szerencsétlen fát, és csak a fölső felét cipelik haza. Remélem, hogy karácsonykor - a szeretet ünnepén - megkérdezte otthon valamelyik boldog gyerek: "vajon miért sír ez a szegény fenyőfa?"
Ugye átjön, hogy nem az anyagi kár késztet háborgásra? Nem szeretem az általánosítást, most mégis jogosnak érzem: ezek az emberek szemetelnek, firkálnak, törnek-zúznak, rombolnak, károsítanak, pazarolnak - tehát ellenségeim. Ha úgy veszem, mindnyájunk ellenségei.

Ahogy azok a "szakemberek" is a bögyömben vannak, aki hivatalos erdőtisztítás címszóval susnyást hagynak maguk után. Érdekes dolog: csak a lombos fákat kellett kitisztítani az erdőből, azokat sem előírásszerűen, hanem lekapva a tönkről az értékes farészt... Most aztán a tönkből kínlódva törnek ki a vékony hajtások, egymást fojtogató bokrokká terebélyesedve, megölve a természetes aljnövényzetet, megakadályozva, hogy esetleg kis fák nőhessenek magról, mint az egészséges erdőkben szokás.

A megmaradt fenyők immár jó ötvenévesek, vagyis az "öreg erdő" egyre értéktelenebb - és egyre rondább. Tíz évvel ezelőtt - egy építkezésnél, amikor megszorultunk pénzzel - egyik munkás az erdőre mutatott: "miért futkosnak kölcsönért, itt van a pénz, csak neki kéne ereszteni a fűrészgépet"... Föl voltam háborodva.

Az erdő nem azért van, illetve mi nem azért költöztünk éppen erdő mellé, hogy aztán pénzzé tegyük. Szeretjük, vigyázunk rá, elfogadjuk és megköszönjük, amit kapunk cserébe: jó levegőt, színeket, madárdalt, élhető, hangulatos éveket.

Nem értette, hogy miről beszélek. Ahogy nem érti az a fakitermelő vállalkozó sem, aki minden évben elzarándokol ide rábeszélni, hogy engedjük a tarvágást. Érvel: az erdő öreg, pusztul, nemsokára egyetlen forintot sem tudunk kivenni belőle. Nem baj. Ültettünk melléje új, fiatal fákat - most már háromszor-négyszer akkora területen lélegzik értünk az erdő.

Jön a jó: az, hogy az ENSZ a 2011-es évet Az erdők világévének nyilvánította, egyáltalán nem váltja meg a világot, mint ahogy egyik világév, világhónap, világnap, stb. sem, csak éppen ráirányítja valamire a figyelmünket - ami, tudjuk, hajlamos elkalandozni... Ez a valami pedig most a következő: a levegőt tisztító és az energiát adó erdőkre vigyázni kéne. Mert fogynak, vészesen fogynak. Ebben a mondatban nem a fenyőfatolvajokra gondolok - vagy nem csak rájuk - hanem hogy az erdőterületek kárára építünk utakat és házakat, és termelünk valami mást. Ez a más lehet például "megújuló energiaforrást" adó mezőgazdasági termék - ahelyett, hogy takarékoskodnánk a meglévővel. Az erdők kiirtása megváltoztatja az éghajlatot - gondolunk-e néha erre, vagy csak szidjuk a megbolondult időjárást?

És ez a bizonyos takarékoskodás magában foglalja a szelektív hulladékgyűjtést, a tudatos vásárlást, a pazarlás nélküli vízhasználatot, az energiával való spórolást, hogy lekapcsoljuk a villanyt, elzárjuk a csapot, vigyázunk a környezetünkre, nem szemetelünk, nem firkálunk, nem törünk, nem zúzunk, nem rombolunk, nem károsítunk - és nem gyilkoljuk ki azt a fát, amit más elültet, ápol. Ha mindenki ültetne legalább egy fát, vigyázna rá, figyelné, együtt élne vele és az ajándékaival - nem nyúlna olyan könnyen a fűrész után, és összességében is jobb emberré válna.