merthogy pontosan tudom, Andi mitől szenved: én is megtapasztalom naponta - szerencsére hozzá képest kicsiben.
Reggeli-esti programom a "zakus-blog" és a hozzá tartozó Fórum olvasása, követése. Nem viccelek: már többször előfordult, hogy hatalmas meggondolatlan föllángolásomat a Zakutanya életének megfigyelésével hűtöttem le, vagyis az éppen aktuális történésekből jöttem rá, hogy jobban teszem, ha újra és újra végig- és meggondolom, hogy hajrá, azonnal segíteni akarok, ide nekem azt a beteg csacsit, lovat, kutyát, macskát, majd én, merthogy az enyémek mellett ő is szeretgetve, babusgatva lesz.
Hát ez az!
Itt is történtek már dolgok: meg kellett válni, el kellett engedni, keresni kellett és nem találni, történtek balesetek, amelyek azért következtek be, mert túlvállaltam magam, mert nem tudtam megbirkózni a helyzettel. Ezek a legfájóbb, és soha be nem gyógyuló sebek. A tapasztalatlanságom és a jószándékú, ám meggondolatlan döntéseim következményét mindig az állatok szenvedték meg.
Ennek nem szabad megtörténnie.
Amilyen helyzet most van, azt meg kell őrizni, súlyosbítani nem szabad. Nagyon kedélyes dolog, persze, mikor itt körülöttem egykupacban élnek a kutyák és a macskák, idilli hangulat, élethelyzetek, amiket - tudom - más nem lát, nem élhet át, nem gyönyörködik, ahogy a macska buzgón mosdatja a kiskutyát, ahogy hatalmas kutya hasához bújik a macska, ahogy évődnek, játszanak, összebújnak, együtt szuszognak, nagy a békesség.
De bizony ezt a nagy idillt már megtörte macskahalál is, mert a kutyák egymást hergelik, ha olyanjuk van, és akkor nehéz megállj parancsolni, no meg az ember mégsem lehet mindig közöttük. És el kell viselni, hogy nincs pihepuha bolyhos szőnyeg, hanem mosható rongyszőnyegek, és folytonosan takarítani és tisztálkodni kell, és mégis minden csupa tappancsnyom és szőr, és homok, és hajnalban föl kell ugrálni kiengedni a "lányokat" pisilni (mert szegény rövidszőrűek hadd aludjanak bent, ha odakint csattognak a mínuszok), és éjjel is takarítani kell, ha valamelyik elrontotta a gyomrát, és télen (nyáron kevésbé) főzni kell az állatoknak, pedig nem nagyon díjazom a főtt csirkecafatok szagát, és... sorolhatnám tovább, végeláthatatlanul.
Nagyon sok mindenen keresztülmentem, mire azt mondhatom: megvan a kellő önismeretem ahhoz, hogy tudjam, mit vállalhatok. Nekem már megvan a jogalapom ahhoz, hogy úgymond papoljak: "Ne engedjünk a föllángolásoknak, hogy aztán a megunt kedvencek utcára dobott szerencsétlenekké váljanak - nem ők tehetnek róla, hogy a feladat túlnőtt rajtunk. És itt gondolok a kidobott húsvéti nyuszikra is, a megunt kiskutyákra is, a pusztulásra ítélt "jajdearanyos - volt, de most már nem kell" állatokra.
Ne tegyük. Gondoljuk végig, és úgy döntsünk. És ha már befogadtunk valakit, akkor biztosítsunk neki boldog életet.
"Felelősséggel tartozol annak, akit megszelídítettél."
Jön a szilveszter - nagy mulatságok, örömteli petárdázás - gondolunk előtte a kis barátainkra?
Még valamit: a felelős gazdáknak mindig ivartalanított állataik vannak (lásd Várkonyi Andi, www.zakuszkatanya.hu)...
Utolsó kommentek