Ezt eddig is tudtam, de most új szemszögből látom.
Végre-végre készen lettem az eddigi fotók lekicsinyítésével és visszapakolásával. Nagy odafigyelést igényelt, nem lehetett automatikusan csinálni, mert ha rossz helyre kattintok, nagyon nehezen tudom javítani. Ezért egyszerre, egyfolytában csak 2-3 bejegyzést tudtam felújítani. Amikor már menteni akartam pedig még nem volt feltöltve az új kép, akkor mindig gondosan abbahagytam, és eltettem másnapra a folytatást.
Szűk 1 éve írom a blogot. Ehhez kb. 500 fotó készült, és most, amikor mindegyiket újra a "kezembe kellett vegyem", különös jó érzés töltött el. Az ember nem is gondolná, hogy mennyi mindent elfelejt, ha nincs dokumentálva! Hogy rácsodálkoztam erre-arra: Tényleg! Nahát! Igaz is! Milyen jó volt látni a "régi" képeket! Pedig csak 1 év, és mennyi minden kiment a fejemből! Most már értem, sokan miért szerették lapozgatni a családi fotóalbumot: mindegyik kép tíz élményt, emléket, illatot, élethelyzetet, gondolatot, érzést elevenít fel - és ez nagyon jó. Egy röpke év alatt annyi minden történik, annyi élmény éri az embert - és elfelejtjük, töredéke marad meg, most már tudom.
Valamikor a naplóírás is valószínűleg ezt a célt szolgálta: megörökíteni mindent, amiből tanulhatunk, ami építi a lelkünket, amire igenis vissza kell emlékezni a "szűkebb napokon". Ám nem volt illusztrálva, az ember hagyatkozhatott a memóriájára, vagy megpróbált beragasztani egy-két fotót (de valljuk be, egyrészt ez csak egy elnyomorított, duci könyvecskét eredményezett, másrészt a fotózás sem volt olyan egyszerű, gyors és modern, mint most)... De jó, hogy van ez a tizenkét hónapnyi élményadagom! Folytatom tovább, ez nagyszerű dolog!
Utolsó kommentek