tűntek fel a kert végében. No persze akkor még nem tudtam, hogy azok...
Keményen dolgoztam a kertben: télire készítem elő a málnatöveket. Az egyik mellett egy kis díszfa nőtt ki, ami tavaly még aranyos volt, egy kis botot tűztem melléje, hogy le ne tapossam, mielőtt meglátnám, hogy mi lesz belőle... aztán nekirugaszkodott, és megállapítottam, hogy nem csak a málna szempontjából, de a saját magáéból is a legrosszabb helyen nőtt. Óvatosan kivettem és máshová ültettem. Most így pompázik (akármi is lesz belőle, ő lesz az Afgánok Fája), és ilyen lett a málnasor.
Egyszercsak fölugattak a kutyák, az erdő széle felől pedig bátortalan "helló"-zás hallatszott. A kerítésnél apró alakok integettek. Miközben trappoltam feléjük, egyre kérdezgettem: "Hát maguk mit keresnek itt? Hogy' kerültek ide?" Csak mikor már végignézhettem őket, tűnt fel, hogy egy kicsit egzotikusabbak a cigányoknál.
Három alacsony fiatalember, fáradtan. Kézzel-lábbal magyarázták, hogy szomjasak. "Water"? - kérdeztem. Boldogan bólogattak. Míg vízért mentem, telefonon szóltam a polgárőröknek. Tudtam, hogy nem az első eset, hogy ilyen "égből csöppent" embereken segítenek. Amazok legalább azt tudták, hogy egy Budapest nevű várost kell keresniük... errefelé, 150 kilométerre tőle... Ezek szerint valahol az autópálya szélén tették ki őket?
Elszorult a szívem a felismeréstől, hogy ezek az emberek most éppen milyen helyzetben vannak. Olyan megható volt az egyetemes emberi gesztus, ahogy a hüvelykujját és a mutatóujját közelítve mutatta egyikük, hogy milyen kicsit beszél angolul... Mosolyogtunk. Aztán elmentek: talán valami befogadótáborban, emberi ellátással ki tudják várni a sorsuk jobbra fordulását.
Nem mennek ki a fejemből. Ideültem a gép elé és lelkiismeret furdalásom van. Legalább tudnám, kik ezek az emberek! Mit is lehet tudni Afganisztánról? Ázsia szívében fekszik, a környező országok: Irán, Pakisztán, Kína, Tadzsikisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán (melyekből az utóbbi hármat én még mint Szovjetunió tanultam, naná…).
Az afgánok országának fővárosa Kabul, területe 7-szer akkora mint Magyarország, a lakosainak száma viszont csak 3,5-szer annyi, mint a miénk.
Az országban különféle népcsoportok élnek. Vajon az "én afgánjaim" melyiket képviselték? Pastu, tadzsik, hazara, üzbég, ajma, türkmén, beludzs, nurisztán, kazah, vagy kirgiz? Kicsik, törékenyek voltak, nagy kerek szemmel, semmilyen ázsiai vonást nem láttam az arcukon.
Nézem tovább a neten: vajon mivel foglalkoznak ott az emberek? A szemem először ezen akad meg: Afganisztán nagyon gazdag ásványkincsekben (arany, ezüst, réz, ón, vasérc, urán, kén, grafit, drágakövek, kőolaj, földgáz). Hopp, vajon miért nem a bányában dolgoznak a fiúk? Ajjaj, a kitermelés még várat magára: régebben különféle megszállás (a legutóbbi a szovjet 1989-ig), a függetlenségük óta pedig a szünet nélküli polgárháború miatt még nem indult meg a munka. Állattenyésztéssel és máktermeléssel (!) foglalkoznak az emberek. Üzletelni (pardon: export!) bőráruval, gyapjúval, ópiummal, és feldolgozatlan drágakövekkel tudnak.
Átlagéletkor: 17,6 év! Elmondhatom tehát, hogy nálunk három, sokszoros túlélő - az átlagéletkort tekintve - valóságos aggastyán jelent meg.
Afganisztánban elnyomás, vérengzés, és folyamatos háborúk váltják egymást. Igen, ott van még nyomokban az Al-Kaida, ott uralkodott a Talibán, ma már elnöki köztársaság az államformája. Az emberek – lám – ott is nyugalmat szeretnének. Aki érez magában elég erőt és kitartást, az másutt próbál szerencsét: nekiindul a nagyvilágnak. Sokan a szomszédos országokig jutnak, ám néhányan – ki tudja, milyen kacifántos, és rájuk nézve veszélyes úton-módon, Európában kötnek ki. Kik és mit ígérnek ezeknek az embereknek – gondolom busás hasznot zsebre téve, ami a szerencsétleneknek talán az egész vagyonuk, ha nem a népes család egész vagyona..? Hol teszik ki őket egy járműből? Tudják-e egyáltalán, hogy milyen országban vannak? Valami minimális angol nyelvtudással (water, country, afghan, little language) mennek valahová, ahol élni lehet.
A napokban olvastam (minő véletlen!) Szent István király intelmeit Imre herceghez. Ezek a sorok jutottak most eszembe, amikor az afgán fiatalemberek hányatott sorsáról gondolkodom:
„A vendégek s a jövevények... amint különb-különb tájakról és tartományokból jönnek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, példát hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”
Remélem, hogy ahova most az afgánjaim kerültek, jóakaratú gyámolításban lesz részük.
Utolsó kommentek