jaj, de jó, hogy túl vagyunk rajta!
Terveztük persze, láttuk, hogy szükséges, mert a nádtető - bár patinás, érdekes, "jóránézni" - már elöregedett. Szóba jött, hogy felújítják ("megdugdossák", vagyis a meglévő nád közé maroknyi nádcsomókat dugdosnak be, ami több évre meghosszabbítja a nádtető életét), de ezt jó 10 évvel ezelőtt kellett volna, amikor a tanya még nem is volt a miénk...
A Sors elénk hozott egy figyelemre méltó kőművesmestert. Fiamkorabeli - vagy még annyi sem. Három állandó embere van, akik csüggnek rajta, pedig idősebbek nála. Jó hangulatban megy a munka, de megállás nélkül ám, nincsenek üresjáratok, szöszölés, molyolás, máshová futkosás - haladás van. Szeretik, amit csinálnak.
No, de előreszaladtam. Tanácsot kértem tőle a tető állapota ügyében. "Ezt már nem lehet dugdosni, le kell szedni az elmohásodott, rothadó nádat." Rendben. "Ám nézzük csak a gerendázatot, a szarufákat, a léceket... hümm". A hümm cserét jelent. Fölmásztam utána a létrán a padlásra (nem szokásom), megnéztem, szörnyű volt amit láttam. Kértem árajánlatot. Kaptam: igen korrekt volt. Ha már föltornáztuk magunkat a padlásra (ketteslétra tetejéről fölnyomni és félretenni a pozdorjalapot, fölhasalni, kúszni-mászni igen előnytelen pozitúrákban, négykézlábról végre fölállni - és vissza ugyanez még körülményesebben) előálltam régi vágyammal:
- Beleférne vajon egy normális padlásföljáró?
- Igen.
- Igen?
- Igen, nem nagy ügy.
- Jesszus, nem hiszek a fülemnek, mikor állnak neki...?
Iszonyú rumli volt, de két nap alatt túl vagyunk rajta. Következik az illusztrálás.
Tádááááááááám! Ez is megvan.
Utolsó kommentek