mert árván maradt a kiskakas.
Szegény, szegény kis kakaska! Tegnap késődélután - a kertben dolgoztam éppen - kiáltozni kezdett. Mindenki összeszaladt: a kutyák a kerítés mellett, én át a kerten, vágtáztunk a tyúkudvar felé. Tűvé tettem mindent a jércikéért, de nyomát sem találtam. Órákig kerestem meg-megújuló reménnyel bent és kint az erdőben. Sehol sincs, nyoma sincs. Kis kakaska egyedül maradt.
Sötétedéskor felült a kapu tetejére. Onnan vettem le - megölelgetve - és dugtam be a palotába. Reggel kiengedtem: azonnal elkezdett kiáltozni a kis tyúkja után. Én is kerestem újra és újra - sehol nincs. Fáj a szívem, hogy elhoztam a jó kis helyéről, a mindenféle állattal teli, nyüzsgő baromfiudvarról. Elhoztam azért, hogy néhány óra múlva nyoma vesszen. Jó volna tudni, hogy mi történt. Valami bizonyosat. Mert ha arra gondolok, hogy rémülten kuporog valahol, azt sem tudja hová, merre menjen... megszakad a szívem. Meddig élhet így?
Kétszeresen haragszom most a szörnyűséges gyöngyvirágtenyészetre. Tegnap is éppen ásóvilláztam, amikor a tyúkocska eltűnt. Legalább másfél ásómélységig átforgatom a földet - majd' leszakad a derekam - és húzom-rázom ki a földből a földigiliszta-vastagságú, kúszó gyökereket. Apró "falatonként" haladhatok, mert a föld - még a kőkemény kerti út alatt is - át van szőve a tarack-szerű kúszónövénnyel. Mindent föl- és kiforgatok, hatalmas gödrök keletkeznek az ásás területén, hiszen föld alig marad, miután kiszedegetem a gyöngyvirág talajban lévő részét. Már írtam egy kertbarát-fórumba, segítséget, tanácsot kértem, de senki nem tud megoldást találni. Próbálkoztam gyomirtóval - meg se kottyant neki. Marad a módszeres ásóvillázás, amibe lassan belerokkanok. És ki tudja, mennyi időn keresztül küzdök még ezzel az erőszakos növénnyel...
Tehetetlen dühvel, szomorúan, oda-odapillantva bóklászó kis kakaskára folytatom a munkát.
Utolsó kommentek