avagy: mi vesz le a lábamról? Például Réka rajza...
Megérkezett a posta, többek között egy boríték Rékától. Benne egy fotó, amit az iskolában készítettek, egy levél, ami úgy kezdődik, ahogy mindig mindent indít, ha mesélni kezd: képzeld el... És egy rajz a 2012-es augusztusi nyaralásáról. Figyeljék meg a szél sajátos ábrázolását. A perzselő, de jókedvű Napot - még most is érzem a forróságát. Jobb oldalon az a kis piros nekem egy röpködő szívet jelent... Jobbra a masszív tyúkól, balra a magas kerítés kapuja a kallantyúval. Középen a színpompás Kukori (tényleg ilyen!). A káráló tyúkok (az egy évvel korábbi kiscsibék idevarázsolva - ez a művészi szabadság). Teljesen élethű és korhű viszont a locsolócső (zöld, kárómintás). És ezután jön a történet, ami a képet ihlette:
Múlt év augusztusában Réka itt nyaralt. Bevallom, sok minden olyasmit csináltunk, amiről amúgy szó sem lehetne... Az egyik ilyesmi volt, hogy a szivattyútól behúztuk a locsolócsövet a tyúkudvarba, és Réka tereprendezett. Vagyis csodálatos tájat készített folyókkal, duzzasztógáttal, tóval, sőt vízeséssel, és ami persze közben is folyton változott: áttört a gát, újabb tavak keletkeztek, hamar egy domb nőtt ki a földből kilátóval a tetején, hatalmas áradat mosta el újra és újra az építményeket, amikor Réka fölemelte a locsolócsövet - és ivott.
Az elmélyült alkotást kíváncsian figyelték a szárnyasok - persze tisztes távolból... pedig ők is szeretnek pacsálni, sarazni.
Ezt az elégedett kis pofit...! Hallom, ahogy kattognak a fogaskerekek: "mit találjak még ki?"
Nem is gondoltam, hogy Rékának ez akkora élmény volt, hogy íme, 8 hónap elteltével egyszer csak lerajzolja (mégpedig meglepő precizitással) és postára adja...
Köszönöm kincsem.
Utolsó kommentek