avagy kerti munka telefonos instrukciókkal.
A külső udvaron pompázó kis díszfa évről évre több ringlót nevel. Tavaly már alaposan megszedtem a még apró, zöld gyümölcsöket, és minden ágát alátámasztottam, de még így is félő volt, hogy letörik valamelyik vastag ág, szétszakítja a törzset, vagy hogy maga a kis fa megszakad és meghal.
(Gyorsan elmesélem, hogy egy hatalmas tuja állt mellette - mégpedig olyan mértékben elnyomva ezt a kis díszfát, hogy tulajdonképpen csak akkor vettük észre, hogy létezik (csoda hogy egyáltalán életben maradt), amikor a tuja elszáradt és kivágtuk. "Jé, itt van egy kis csenevész valami", örültünk meg a bordó levelű, ványadt venyigének. Ám amint kikerült a szorításból, napfényt, levegőt, és némi tápot kapott, úgy megugrott, úgy kibontakozott, hogy gyönyörű fa lett belőle.) Így nézett ki három évvel ezelőtt tavasszal:
Tehát miután szerencsésen (és nagy-nagy - szó szerinti - támogatással) túlélte a tavalyi gyümölcsérlelést, tél végén amennyire csak lehetett, ritkító metszést végeztem. A kis fa erre azzal reagált, hogy rengeteg vízhajtást hozott ebben az évben. Vagyis: növelni akarja a koronáját.
Lefotóztam minden oldalról, és a képeket elküldtem egy szakembernek (a bátyámnak), aki az ország túlsó végében lakik, és kértem, hogy adjon tanácsot, mitévő legyek. Miután megnézte a fát, elmondta, hogy most két különböző irányzat között kell választanom. Az egyik szerint a vízhajtásokat teljesen le kell metszeni. Mégpedig úgy, hogy ahol kibújt a másik ágból, és növelt egy kis vállat, vigyázni kell, hogy pontosan a váll fölött vágjuk el.
A másik megoldás - egy másik "iskola" szerint - a vízhajtások olyan metszése, ami végezetül valamiféle fiatalítást is eredményez/het/ne, ha ezeket a hajtásokat kb. egyharmadukra vágjuk vissza, figyelembe véve a koronaformázás lehetőségét, azután egy vagy két év múlva az öreg ágrészeket vágjuk le, így a fiatal ágak maradnak meg. Valahogy így:
Bevallom: hajlok a második megoldásra. A széleken, vagyis a korona külső részein tőből vágom majd le a vízágakat, de a középről eredőket meghagyom (egyharmados metszéssel), aztán meglátom, milyen formát mutat így a fa, majd levágom azokat a kifelé-lefelé hajló öreg ágakat, amelyeket lehet. Reményeim szerint kialakul így az öreg törzsön egy immár fölfelé álló, fiatal fakorona.
Most pedig visszatérek a távtanulás és a telefonos instrukciók kifejezésekre. Még egy évtizeddel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna számomra a következő jelenet: ülünk a számítógépeink előtt az ország két végén, nézzük ugyanazokat a képeket egy fáról, ami itt áll az udvaromban, és telefonon megtárgyaljuk minden egyes ág vagy hajtás sorsát. A szakember elmagyarázza a lehetőségeket, amelyek közül választhatok attól függően, milyen sorsot szánok a kis gyümölcsfának. Ugyanazt látjuk, pontosan értem tehát, miről beszél. Nem csak általánosságban, hanem - ahogy mondom - ágról ágra kielemezve, mit érdemes meghagyni és hogyan, mit kell levágni és hogyan. Ez a technika. Nekünk - az egész korosztálynak - ez nem természetes (a gyerekeink, unokáink már belenőttek), tehát többszörösen örülünk neki. Iparkodunk valamennyire lépést tartani az újabb és még újabb lehetőségekkel. Szinte elképesztő, hogy milyen dolgokat tesz számunkra lehetővé a csodálatos technika. Mi aztán igazán tudjuk értékelni.
...A fiatalok pedig tudják profin és ámulat nélkül használni... :-)
Utolsó kommentek