nem reménytelen a tavaszvárás.
Tizenöt-húsz évvel ezelőtt az egyik legnagyobb luxust jelentette virágfronton az orchidea. Átlátszó műanyag dobozokban lehetett csak kapni egy-egy virágos ágát - ezt vihettük magunkkal kórházi látogatáskor, hiszen nem volt benne virágföld: a virágszár egy üvegcse vízben állt.
Változnak az idők: az orchidea mára mindennapos szobanövény lett, virágoztatható, szaporítható, minden virágosnál kapni - én speciel a piacon szerzem be az újabb töveket, egy fiatalembertől. A "kommersz" fehér és lila mellett most már a cirmos-foltos változataira vágytam (és van egy ékszerorchideám is, nemrégen volt szó róla itt a blogban). Közben kivirult az ablakpárkányon a két nagy amarilliszhagyma is - minden koratavasz visszatérő csodái: egy piros és egy cirmos, ideje lesz hozzájuk is beszerezni valami változatos színűt...
Íme, így néznek ki együtt. Szemet és szívet gyönyörködtető látvány.
No, de nehogy a kint fagyoskodó reménybeli szépségek megsértődjenek! Van egy 5 éves kis mahóniacserjém (egy kis arasznyi gyökeres ágacska volt, amikor ültettem). Örökzöld, ám télen zöldből mélybordóra változnak a kis fogasszélű levelek. Az ágvégeken megjelennek a virágbimbók: tavasszal kis sárga virágcsokrok nyílnak belőlük, amik aztán sötét bogyókká válnak, ez az őszi dísze. A levelei pedig közben újra kizöldülnek... "A változatosság gyönyörködtet", és ez a kis mahóniacserje valóban mindig nagyon szép... (A bogyója mellesleg mérgező, ez már egy másik mese, talán egy kriminovella születik majd az ötlettel...)
Utolsó kommentek