...csak egy kicsit lassúak.
...csak egy kicsit lassúak.
Mentségünkre legyen mondva: az elmúlt évek tapasztalata alapján jobbnak láttuk várni egy csöppet, hátha elolvad magától. Mit kapkodjunk: aki hozta a havat, el is viszi. Csakhogy mégsem mindegy, hogy mennyi idő múlva. Most elszámítottuk magunkat. No de miért is magyarázkodom? Hiszen mi voltunk bezárva és elzárva a külvilágtól. Nekünk jó volt így. Béke, csönd, nyugalom, a programokat lemondtuk, begubóztunk.
Eltelt egy hét... kezdtek a körmünkre égni az elintéznivalók. Mármint az olyanok, amit nem lehet telefonon vagy neten elintézni. "Ebből egyhamar nem lesz olvadás", állapítottuk meg, és nekiálltunk kiásni magunkat. Nagy területet a garázs előtt a ráforduláshoz, és a hosszú utat keresztül a külső udvaron a nagykapuig.
Na végre. Szerencsésen megjártam a bekötőutakat, az autópályát, a nagyvárost - mindenhol iszonyú hótorlaszok, dugók - naná, hogy hazaérkezéskor a "ráfordulásnál" csúsztam neki a fatuskónak a garázs előtt.
Mert hogy igazából ez a kifelé út, a garázshoz körbe szoktunk bejönni, de az újabb 80 méternyi hóásás lenne... Próbáltunk egyszerűsíteni. Nem kellett volna.
Utolsó kommentek