avagy hatalmas segítség a lektorálásban.

avagy hatalmas segítség a lektorálásban.

Tegnap délután az udvaron dolgoztam - lestem-vártam a "tululis autót", hogy zöldséges rizst pakoljak a fagyasztóba. Vagy csöndben lopakodott el a tanya előtt, vagy kimaradt a járat, nem jött. Érkezett viszont Gusztáv...

Már a reggeli etetésnél hiányzott, ki tudja, milyen elhúzódó éjjeli elfoglaltsága volt. A délután közepén egyszer csak átugrott a kerítésen, három szökkenéssel az udvar közepén termett, fölugrott a kerti asztalra, és eldobta magát a laptop mellett: "simizz!"

"Nem érek rá macskát simogatni... csavargó macska még annyira sem érdemli meg..." mondtam, és dolgoztam tovább. Tekergette körbe a fejét, nem értette a dolgot. Aztán föltápászkodott, és nemes egyszerűséggel rágyalogolt a klaviatúrára.

Mivel ezzel sem érte el, amit akart, topogott egy kicsit így, aztán topogott egy kicsit úgy...

A képernyőn némi izgalmas szövegrész keletkezett: pppppppppppppp mmmmmmm ooooooo,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,kkkkkkkkkkkkk áááááááááááééééééééééééééééééűűűűűű 8888888888888888ttttttttttttttttttttjkkkkkkkkkopppppppppp-----------ááááááááááá zzzrrrrrrrrrrrrrrtttttyyyyyyyyyyyyyyyyccccccccccccccooooooooooooooooooooo

Jobbnak láttam, ha jelzem neki, hogy szabad a pálya: az ölembe feküdhet. Naná, hogy értett a szemvillanásomból:

Csak egy-egy fülrebbenés mutatta, hogy figyel. Aztán már az sem. Elnyúlt, az sem volt baj, hogy a feje már nem fért el, először hagyta, hadd lógjon, aztán rátalált a szék karfájára, mint párnára. A jól végzett munka elégedettségével álomba szenderült.