Mert hogy már ők sem bírnak magukkal...
Ez a ténfergés, lődörgés, ásítozás és látványos szenvedés... kibírhatatlan... Annyira hiányzik már a mozgás! Ülünk egyik helyről a másikra: számítógép elöl a tévé elé. Tízszer megnézem a tyúkokat, mert oda legalább húsz métert menni lehet. Totyogok a mosogató és a tűzhely között (két lépés ide, két lépés vissza), lesöpröm a járdákat, nézem az eget: nem tisztul még? Nem. Még borús és a fejünk fölött lógnak a nehéz hófelhők, őrület. Március van.
...Hé, március van! Visszaverődik a hang a felhőkről, és a nyakamba zúdít egy vödörnyi havat...
Ideülök egy kicsit nyavalyogni... A szemem sarkából látom, hogy Maya kisasszony fölemeli a popsiját, és játékra hívó pózba tolja. Mi jutott eszébe?
Követem a tekintetét, hogy lássam, amit ő...
Így már értem: Sári bekukkantott, hogy lehet-e itt valamit kezdeni... Maja lekuporodik, és nyüszögve hívja közelebb Sárikát.
Ó, ó, Sári pontosan érzékeli a hangulatot és a helyzetet, már a szeme sem áll jól. Na de azért művésznő, hogy jól játsszon: közelebb billeg, mint aki se lát, se hall...
Tíz másodperc múlva elkezdődött a játék. Nem tudom prezentálni a fotókat, mert olyan keverés-kavarás van ilyenkor, hogy csak elmosódott pacnikat tudott a gépem produkálni. Sári futkos Maja körül, ugrik ide, ugrik oda... Maja iparkodik kúszva forogni-pörögni, hiszen ha fölegyenesedik, vége a varázsnak, hogy ők most egy szinten vannak és játszanak. Sári fejezte be a játékot azzal, hogy kirombolt a vizesedényhez, hosszan ivott, majd meglátta Picurkáját az ágy tetején, megugatta, és odaállt az ajtóhoz, hogy engedjem ki. Maja elindult Sári után, de meglátta szendergő anyját a fotelágyon, és fölmászott melléje.
Kis epizód a nagy tespedésben... Jöhetne már a jó idő, a rohangálás az udvaron, a kerti munka...
Utolsó kommentek