avagy így kell nyugdíjba menni...

Olvastam, hogy Svédországban a nyugdíjba készülődők:

1. boldogan várják,

2. egyáltalán: várják a nyugdíjas kort,

3. tele vannak tervekkel,

4. tele vannak ötletekkel,

5. nem tartanak tőle mert nem a nélkülözés vár rájuk,

6. inkább az a helyzet, hogy izgalommal készülnek a mestermunkára...

Valami egészen másba fognak, mint amivel addig, egész életükben foglalatoskodtak (pl. egy tisztviselő szekrényt csinál, egy pék új kardvirágfajtát nevel, egy ápolónő megtanul szőnyeget szőni, stb.)

Összeszedik a témáról szóló szakirodalmat, beleássák magukat, és nekiállnak. Hosszú évek munkája sokszor, de minden nap dolgoznak rajta, van miről agyalni, van miért fölkelni reggel, van mitől elfáradni napközben. A Nagy Mű tökéletes kell legyen. Valami olyan, amiért érdemes volt élni, amit még az ükunokájuk is megbámulhat. Az a szekrény, az új színkombinációjú virág, az a faragott tálas, az a festmény, az a kerti pad, azok a kerámia kaspók, az a napsugaras garázsajtó, az a garázshoz toldott szerszámoskamra, a terasz beüvegezése, stb. örök emléket állít az idősnek. És teljessé teszi az életét.

Milyen csodálatos is ez! Most ne a szkeptikus megjegyzések után kutassunk, ne az ellenérveket gyűjtsük, hanem próbáljunk meg kicsiben, a mi lehetőségeinkhez alakítva valamit ilyesmit csinálni. Én igenis agyalok rajta...