Szegénynek esélye nem volt a dinnyeevő sáskahaddal szemben.

Az utolsó forduló előtt eszembe jutott lefotózni a maradékot. Aztán már csak a tyúkudvarban láthatjuk a héjakat. A szárnyasok befejezik a művet: a hatalmas dinnyéből csak a papírvékony külső héja marad.

Ökörfarkkóró. Hogy lehet ilyen szegényes neve ennek a mutatós virágnak. És még hogy kóró! Ez gyomnövényt sugall, pedig nem az. Nézzék csak meg a háttérben virító büdöskéket (pardon: bársonyvirág!), no, azok igazi gyomnövények. Elszórják a magjukat, és nyár elején ritkítani kell a palántákat, mégpedig kíméletlenül. Az ökörfarkkóró magjait elszóróm, vagy hagyom szétszóródni, és bizony következő évben alig három-négy palánta lesz belőle (azok is a leglehetetlenebb helyeket bukkannak föl - naná). Akkor most melyik a kóró, melyik a gyomnövény?

És itt van a szépséges angyaltrombita. Nem sikerült a tavalyiakat kiteleltetni, ezért Mária barátnőmtől kaptam gyökeres hajtást. De ő sem tudta, hogy fehéret adott-e vagy rózsaszínűt? Az eredmény: neki csak fehér nyílt, nekem itt van ez a kis koszorúslány. Ősszel, amikor fölszedjük, cserélünk hajtást, hogy jövőre legyen menyasszony is, koszorúslány is mindkettőnknek.

Most csukja be a szemét akinek sok a sava, kényes az epéje, vagy véralvadásgátlót szed. Paradicsomözön következik. Azt hittem, hogy csak a nagyüzemi módszerekkel termelt paradicsomnak erősödik meg a szárcsatlakozás körüli fehér rész, de nem. Amolyan igazi, kiskertben termelt paradicsomot láthatnak. Ugyanolyan nagy darabot ki kell kanyarintani belőle, mint az "ipari" paradicsomból. Legyen ez az összes gondom vele: az íze fölséges. Nem tudok betelni vele. Négy-öt szemet cikkekre vágok, picit megsózom, megszórom borsikafűvel... mmmm...