avagy vége a tespedésnek.
Azzal a kikezdhetetlen elmélettel hirdettük meg az ingatlant, hogy most már nem újítunk, nem javítunk, mert egyrészt úgyse "jön vissza", másrészt legyen ezentúl mindez a leendő tulajdonos gondja. Az évek pedig mennek egymás után. Beadta a kulcsot a kádcsap, a konyhai vízmelegítő, akadozik a gázkazán működése, és szétestek az udvari virágtartók. Dönteni kellett. Vevőjelölt nincs a láthatáron, ezekkel a dolgokkal nem várhatunk. Így aztán ma megkerestem "Tamást", aki a gáz- és vízgondjainkat megoldja, és nekiálltam legyártani új virágtartókat.
Nem lettem készen, mert hirtelen jött egy fekete felhő, elkezdett dörögni az ég, és én gyorsan összepakoltam: hadd essen, legalább nem kell öntözni az epret. Csakhogy a felhő elvonult, én pedig itt állok 2,5 virágtartóval. Folyt. köv...
Apropó: eper... Kétnaponta szedek egy kistányérral. Idén aprók és nem valami édesek: nagyon kevés vizet kaptak. Tegnap este már rászántam magam, hogy a kerti csapról locsoljam az eperágyást, ami nem helyes, mert a szivattyúja nem folytonos vízadásra való. De az esővíz tartályok is üresek...
A tegnapi eprek között találtam egy eper-macit:
Ennivaló, nemde?
Anyám kötött nekem egy vállkendőt. A közelmúlt hűvösebb napjain megtapasztalhattam, milyen finom puha, meleg, ölelő... Most kimostam és blokkoltam. Gyönyörű lett:
Köszönöm, már várom, hogy elmúljon a kánikula.
Nemsokára nekiállok a vendégszoba falát kijavítgatni és lemeszelni... ha így folytatjuk, talán még az öreg ház előszobáját is járólapoztatjuk...
Utolsó kommentek